Patrick Caddell — Író (Writer)
Epizódok 6
A hiányzó öt szavazat
Öt szavazat hiányzik egy fontos fegyverszankciós törvényt, és a stábnak 72 órája van, hogy meggyőzzék a vonakodó képviselőket. Toby-t bennfentes kereskedelemmel vádolják meg, amikor a barátja az internetes részvényekről ad riportot. Leo feleségének elege van a sok túlórázásból.
TovábbiEllenségek
Az elnök és az alelnök között megromlik a viszony és erről a sajtó képviselői is tudomást szereznek. C. J. ki akarja deríteni azt, hogy került nyilvánosságra ez a tény, és rájön arra, hogy az egyik jegyzőkönyv-vezetőnek járt el a szája. Az elnök által támogatott bankreform törvény-javaslatnak jó esélye van arra, hogy elfogadják, ám a republikánusok által javasolt kiegészítést az elnök tanácsadói ellenzik. Mallory, Leo lánya operába hívja Samet. Leonak látszólag nincs is a dolog ellen kifogása, ám úgy intézi a dolgokat, hogy azon a bizonyos estén Samnek túl sok dolga támadjon. Mallorynak fel kell ismernie, hogy az, aki az elnöknek dolgozik, nem ura saját szabadidejének sem.
TovábbiA jelölt
Az elnöknek már van jelöltje a Legfelsőbb Bíróság tagjai közé, ám még nem hozza nyilvánosságra Peyton Cabot Harrison nevét, hogy időt hagyjon az illető múltjának átvilágítására. A nyugalomba vonuló bíró azonban hamar rájön arra, hogy kit szemeltek ki utódjául és nagyon csalódott a választás miatt, ezért arra kéri az elnököt, változtassa meg döntését. Az elnök nem annyira az idős bíró, hanem sokkal inkább Harrison egyik 30 évvel korábbi cikke miatt gondolja újra a dolgot és Roberto Mendozát jelöli a Legfelsőbb Bíróságba. A kongresszus egyik tagja, Peter Lillienfield azzal vádolja meg a Fehér Ház munkatársait, hogy kábítószer-problémákkal küszködnek. A vád leginkább Leót érinti, aki hat éve esett át a kábítószer-rehabilitáción...
TovábbiLord John Marbury
Az elnök tudomást szerez arról, hogy Kasmírban a pakisztáni-indiai határon válság van kialakulóban. Bartlet nyugtalan amiatt, hogy mind a két hatalom rendelkezik nukleáris fegyverekkel, ezért titkos találkozóra hívja a két állam nagykövetét. A megbeszélés eredménytelenül zárul. Bartlet ekkor kéri fel az India-szakértő lord John Marbury-t arra, hogy segítsen neki megakadályozni a krízist. C.J.-t először senki sem tájékoztatja a fejleményekről, ezért a sajtótájékoztatón nyíltan visszautasítja az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Amikor azonban megtudja, mi történt a háttérben, úgy érzi, a többiek a szavahihetőségét tették kockára. És ez még mind semmi, Toby finoman arra is utal, hogy az asszony túlságosan is jóban van a sajtóval, pontosabban annak egy képviselőjével, Dany-vel. A Lillienfield ügyben az elnök teljes mellszélességgel kiáll Leo mellett.
TovábbiHa harc, hát legyen harc!
Lemond a Szövetségi Választási Bizottság két tagja, és Josh négy kongresszusi tanácsadóval tárgyal a lehetséges utódok személyéről. A homoszexuálisok katonáskodásával kapcsolatban Sam és Toby főtisztekkel és kongresszusi képviselőkkel folytat megbeszéléseket. Mandy közli C. J.-vel, hogy amikor Russell szenátornál dolgozott, írt egy feljegyzést, amelyben hosszan taglalta a jelenlegi elnök, Bartlet gyenge pontjait és ez a feljegyzés Danny kezébe is eljutott. C. J. kétségbe van esve, de nem tud mit tenni. Leo pedig azt közli az elnökkel, hogy nem arra kellene figyelnie, hogy politikai ellenfeleinek tetsszen, hanem végre kellene hajtania mindent, amiért elnök akart lenni.
TovábbiMélyponton
Amikor C. J. Tobytól tudomást szerez az elnök betegségéről, az a rossz érzése támad, hogy részt vállalt a nyilvánosság megtévesztésében. Babish megpróbálja felkészíteni a stáb tagjait a várható érdeklődésre és kérdésözönre. Miközben Josh arra kíváncsi, milyen reakció várható az emberektől és ezért kitartóan faggatja Joey Lucast, amiatt is aggódik, hogy az igazságügy minisztérium kap-e elég pénzt arra, hogy felvegyék a harcot a dohánygyárakkal.
További