
Doktor House (2004)
← Back to main
Hugh Laurie as Gregory House
Episodes 176
Bevezető
Agydaganat gyanújával szállítanak kórházba egy fiatal nőt. A tünetek egyértelműnek tűnnek, de Dr. House a megérzései alapján teljesen másra gyanakszik. Alternatív gyógymódot alkalmaz, ám a páciens kezdeti biztató gyógyulása után rohamos leépülés következik. A nehéz eset közben pedig még a főnöknőjével is fel kell vennie a harcot…
Read MoreApaság
Cameron egy érdekesnek tűnő esetet szerez House-nak, ami persze elsőre nem lelkesíti fel a mogorva specialistát. A kettős látásra – a maga módján – szemüveget javasol, ám azért az rögtön szöget üt a fejében, hogy egy 16 éves fiút vajon miért gyötörnek állandó rémálmok. Aztán egyszer csak felfigyel valamire, valami igazán szokatlan dologra: Dannek lábmozgás-zavara van, ami kizárólag alvás közben lehetséges, amikor is az agy vészjeleket küld. A negatív vizsgálati eredmények láttán pedig valóban kezd érdekessé válni az ügy… Persze a mi jó Dr. House-unk azért nem bújik ki a bőréből: fogadást köt Foremannel, hogy a fiú apja nem a valódi édesapa.
Read MoreOccam borotvája
Brandon Merrellt egy vad szeretkezés után, ájult állapotban szállítják a kórházba. A tünetek sora hosszú, ám a köhögés, a kiütések és a folyadékpótlással sem szabályozható vérnyomás valamilyen fertőzésre utal. Az antibiotikumos kezelés azonban éppen ellentétes eredményt hoz: a fiatal egyetemista szervezete kezdi felmondani a szolgálatot. Az orvosi team összeül, s Dr. House a szokatlan tünet-együttes ismeretében az Occam borotvája elvet veti fel. Miszerint – ugyan roppant csekély az esélye – de két igen ritka betegséggel állnak szemben, amely éppen egyszerre csapott le. Ezt a mindenki számára furcsa és kissé nevetséges diagnózist pedig maga House újabb elmélete cáfolja meg…
Read MoreAnyaság
Járvány tör ki a kórház szülészeti osztályán. Az egészségesen világra jött csecsemők néhány óra leforgása alatt válságos állapotba kerülnek. Dr. House szerint valamilyen fertőzésről lehet szó, csak éppen az a rendkívüli, hogy az újszülöttek nem is érintkeztek egymással. De akkor vajon mi okozhatja a betegségüket? Az orvosi team keresni kezdi a tűt a szénakazalban, miközben a kétségbeesett igazgatónő a támogatásáról biztosítja House-t. A differenciáldiagnózis felállítása után két fertőzés-fajtára kezdik el az antibiotikumos kezelést, ám a csecsemők állapota romlik. Az orvosok kényes etikai kérdés előtt állnak: mely babánál, mely gyógyszer adagolását szüntessék meg. A mindig hűvös és tárgyilagos Dr. House-t pedig lelkileg nagyon megviselik az események…
Read MoreElkárhozol, így is úgy is
Az ambulanciára egy apáca érkezik kivörösödött és felhólyagosodott kézzel, melyből House azonnal felállítja az egyszerű diagnózist: kontakt dermatitisz. Az ilyenkor szokásos allergiagyógyszer bevétele után azonban Auguszta nővérnek hirtelen súlyos asztmás rohama lesz, melyre orvosunk az ilyen esetekre szintén megszokott egy ampulla adrenalin-injekciót alkalmazza. Ám a nővér szervezete erre sem úgy reagál, ahogyan kellene: felgyorsul a pulzusa és leáll a szíve. Miután sikerül őt visszahozni az életbe, az orvosi team találgatni kezdi az okokat, s felvetődik a lehetősége annak is, hogy a mi jó doktorunk hibázott és elnézte az adrenalin-adagot. Cuddy még a fegyelmi vizsgálatot is kilátásba helyezi és lassan minden kolléga House felelősségéről beszél. Majd Foreman a mentorával szembeni nem túl barátságos húzása után, Dr. Cuddy maga veszi kézbe az esetet. House ettől a ténytől még inkább felvértezve lát neki, hogy felállítsa Auguszta nővér kórképét, miközben a kórházban állandó vitatémává válik a hit kérdése…
Read MoreSzókratészi módszer
Dr. House fültanúja lesz egy érdekes beszélgetésnek, mely a sürgősségi osztály orvosa és egy fiatal srác között zajlik. A fiú édesanyját mélyvénás trombózis okozta tüdőembóliával szállították kórházba, ráadásul a véralkoholszintje is nagyon magas volt. Amikor pedig az is kiderül, hogy a beteg paranoiás skizofréniában szenved, House azonnal átveszi az ügyet. Fiatal kora ellenére az asszony a legkülönfélébb tüneteket mutatja, melyeket az orvosi team minden egyes tagja más-más okokra vezet vissza. House dolgát pedig egy cseppet sem könnyíti meg a nő kétségbeesett, ámde túlbuzgó fiának jelenléte. S ha mindez nem lenne elég, a kollégái még a közelgő születésnapjával is "zaklatják"…
Read MoreHűség
Dr. House érdeklődését Cameron kelti fel egy beteggel kapcsolatban. Egy nő fekszik a kórházban, aki csaknem napi 18 órát alszik, és a férje szerint nagyon ingerlékennyé vált az utóbbi időben. Több orvos egybehangzó véleménye, hogy nem kimerültség vagy depresszió, illetve gyulladás okozza a tüneteket. De akkor mi magyarázza az állandó magas lázat? House szerint nagy a baj… Az újabb aprólékos vérvizsgálat és az MR nem mutat semmilyen elváltozást, ám Elyce-nek hirtelen súlyos rohama lesz, majd a gyors agyi leépülés jelei mutatkoznak rajta. A csapat munkájába ezúttal Dr. Wilson is beszáll, s közösen keresik a megoldást a tünetekre. Minden eshetőséget számba vesznek, a ráktól kezdve, a nyúlpestisen át, az afrikai álomkórig. Az utóbbi bizonyul a legvalószínűbbnek, ám a Snow házaspár egyik tagja sem hagyta még el az országot. Akkor pedig a nő hogyan fertőződött meg? A mi jó doktorunk erre keresi a választ.
Read MoreMéreg
Egy középiskolás fiú vizsga közben hirtelen szédülni kezd, majd eszméletét veszti. A betegfelvételi lap szerint a pulzusa már a kórházba szállításakor nagyon alacsony volt és azóta is folyamatosan esik. Teljesen ki van ütve, ezért House valamilyen újfajta drogra gyanakszik, de a csapat többi tagja szerint a tünetek magyarázatára annyi más lehetőség merül fel, ám egyben azért megegyeznek: valamilyen szerves foszfát okozta halálos mérgezésről van szó. Mattet nem sokkal később egy súlyos roham után pedig már csak gépekkel lehet életben tartani. Majd úgy tűnik, hogy végre meg van a megoldás, ám ekkor újabb súlyos állapotban lévő beteg érkezik, ugyanazzal a tünet-együttessel. A két fiú életében azonban csak egy közös pont van, hogy egy gimnáziumba járnak… Eközben Cameron rádöbbenti Foremant, hogy mindenben egyre jobban hasonlít Dr. House-ra, House-ba pedig beleszeret egy ambuláns betege, egy 80 év feletti különös idős hölgy.
Read MoreÚjraélesztés
John Henry Giles jazz-muzsikus egy élő legenda. Ezért is érinti – tőle ugyan nem megszokott módon – a zenekedvelő House-t a férfi megjelenése a kórházban. Giles egy stúdiófelvétel közben lett váratlanul rosszul. A helyzet pikantériája pedig az, hogy a zenész Los Angeles-i orvosa, Dr. Hamilton külön Foremant, aki egykor nála volt rezidens, kéri fel Giles feltételezett tüdőgyulladásának kezelésére. Ez tehát Dr. Foreman esete, így ő a főnök… House-t azonban valami nem hagyja nyugodni. Szerinte a dolog hátterében sokkal komolyabb és összetettebb betegséget kell keresni, és nem érti, hogy a paralízist, mely a muzsikust immár két éve tolókocsiba kényszeríti, vajon miért nem kezelik. Ezért House újabb vizsgálatokat szeretne elvégezni, ám ebbe Giles nem egyezik bele, sőt azt is megtiltja, hogy újraélesszék, ha sor kerülne rá. Dr. House mindennek ellenére visszahozza őt az élők sorába, és köszönetképpen egy bírósági idézést kap – súlyos testi sértés vádjával…
Read MoreKórtörténet
Egy illegális buliban történt razzia után a rendőrök drogtúladagolás gyanújával szállítanak egy hajléktalan nőt a kórházba. A nő ugyan zavartan viselkedik, ám a toxikológiai vizsgálat mégis negatív. Dr. Wilson a nő különös csuklórángásából agytumorra gyanakszik, ezért Foremannel konzultál, aki azonban a beteg iránt érzett ellenszenvét nem rejti véka alá, és az okokat csakis az asszony cukorbetegségében látja. Dr. House szerint először is fel kell állítani a kórtörténetet, de mi is legyen a kiindulási pont? A nőről ugyanis semmit sem tudnak, még a nevét sem, tehát semmi sincs, amin elindulhatnak. House ki mást, mint Dr. Foremant küldi az utcára, hogy nyomozzon a hajléktalan kiléte után, míg ő a kényelmesebb, de sokkal agyafúrtabb kutatási módszert választja: ragaszkodik az MR vizsgálathoz… De vajon miért?
Read MoreElvonási tünetek
Egy 16 éves srác kerül be a klinikára, miután súlyos autóbalesetet szenvedett a barátnőjével együtt. Keith Foster azonban nem ismeretlen az orvosok számára, ugyanis már három hete kezelik őt komoly belső vérzéssel, melynek azonban nem tudják az okát. Az orvosi team is csak találgat, s ha nem jönnek rá Keith súlyos állapotának okára, akkor a fiúnak meg vannak számlálva a napjai… Eközben Dr. Cuddy és Dr. Wilson összefognak, hogy bizonyítsák House veszélyes mértéket öltő gyógyszerfüggőségét. Sőt, Cuddy fogad House-szal egy hónap rendeléselhagyásban, hogy a doki egy hétig sem bírja ki Vicodin nélkül. Dr. House vidáman és nagy mellénnyel megy bele a dologba, de rövid idő elteltével már jelentkeznek nála a durva és ijesztő elvonási tünetek.
Read MoreSport-szer
Többszörös és súlyos kartöréssel kerül be a kórházba Hank Wiggen, a híres dobójátékos. Az onkológiai vizsgálatok egyértelműen kizárják a rákos daganat lehetőségét, ám az orvosi team mégis értetlenül áll a huszonéves férfi előrehaladott csontritkulása, és az elégtelen veseműködése előtt. Wiggenről köztudott, hogy éppen csak megszabadult a kábítószer-függőségétől, ezért House veszélyes tesztnek veti alá, melyből kiderül, hogy a baseball-játékosnak egy új vesére van szüksége az életben maradáshoz. Eközben mindenki a péntek esti programját szervezi: Chase Foremannek falaz, aki egy gyógyszergyártó vállalat csinos képviselőjével randizik, Dr. Wilson az állítólagos onkológiai szemináriumra készül, Dr. House pedig a hőn áhított Big Foot autóversenyre szóló 1000 dolláros VIP jeggyel – a legjobb barátja távolmaradása miatt – Cameront hívja egy szokatlan randira.
Read MoreÁtok
Négy kiskamasz srác egy elhagyatott házban szeánszot tartanak, amikor a szeánsz-tábla szerint az egyikük rövidesen meg fog halni. Alig telik el egy hét és Gabe-t súlyos állapotban szállítja kórházba az édesanyja. Az eset különlegessége miatt, és mert a kisfiú egykoron a légierőnél szolgáló édesapja az intézmény egyik fő támogatója, Dr. Cuddy rábeszéli House-t a kezelésére. A 12 éves páciens egyértelmű tüdőgyulladás jeleit mutatja, ám a röntgen és a CT nem utal a betegségre. Nem reagál a gyógyszerekre és kiütések borítják a karját. Az orvosi team számtalan betegség lehetőségét veti fel, ám a legvalószínűbbnek mégis az anthrax baktérium tűnik… Eközben megjelenik Chase édesapja egyenesen Ausztráliából, és Dr. House nem tudja nem észrevenni, hogy apa és fia mennyire elhidegültek egymástól. Ezért kitalálja, hogy a szintén orvos és roppant híres szaktekintély idősebb Chase-t is beveszi a csapatba – a fiatalabb Chase legnagyobb "örömére".
Read MoreIrányítás
Egy nemzetközi cég fiatal és ambiciózus elnök-asszonya egy fontos üzleti tárgyalás közben hirtelen rosszul lesz. Paralízis gyanújával és erős fájdalmakkal a lábában szállítják őt be a klinikára. Miután a tesztek mind jó eredményt mutatnak, az orvosi team tagjai úgy vélekednek, hogy Dr. Wilsonra van szükség, mert kizárásos alapon a nőnél rákbetegségről lehet szó. Ám hamarosan kiderül, hogy Chase figyelmetlensége miatt az egyik vizsgálatba súlyos hiba csúszott. Eközben a milliárdos Edward Vogler 100 millió dollárt adományoz a kórháznak, egy feltétellel – ő kerül az igazgatótanács élére, s mint olyan, radikális változtatások bevezetésére készül. Az első ezek közül, hogy House is – csakúgy, mint a többi orvos – viseljen köpenyt. Jó doktorunk ezalatt pedig éppen az ambuláns rendelésen fedez fel egy különös orvosi esetet.
Read MoreMaffiózók
Egy Joey Arnello nevű szövetségi tanú, aki egy fontos maffiaper kulcsszereplője, egyik pillanatról a másikra kómába esik. Dr. House és az orvosi team értetlenül áll az eset előtt, hiszen semmilyen okát nem látják annak, hogy a férfi szervezete valamire ily módon reagáljon. Ám igazán csak akkor lepődnek meg, amikor Joey egyszer csak – mintha mi sem történt volna – magához tér. House-t persze nem hagyja nyugodni e különös tény és tovább akar tapogatózni az ügyben, a tanút azonban a tudta nélkül elengedik a klinikáról. Eközben az igazgatótanács új elnöke, Vogler House fejét akarja, szerinte ugyanis a csodadoktor meggondolatlanul és indokolatlanul szórja a pénzt. Ennek érdekében pedig minden alkalmat megragad arra, hogy Cuddy vezetői képességét is kétségbe vonja.
Read MoreSúlyos eset
A tízéves Jessica teljesen átlagos tinédzser lehetne, ha nem küzdene túlsúllyal és emiatt nem ő lenne az állandó nevetség tárgya az osztályban. A kislány elkeseredését még édesanyja szeretetteljes törődése sem tudja csillapítani, s egy nap bizonyítási vágytól vezérelve összeesik az iskolaudvaron: szívrohammal szállítják be a klinikára. Mivel Jessicának nincs semmilyen örökletes betegsége, a vizsgálatok nem mutatnak rendellenességet, a szívroham pedig túl korai és nem vezethető vissza a súlyára, House komoly anyagcserezavarra gondol. Az első kezelés alkalmával azonban a kislány dührohamot kap, majd súlyos bőrelváltozások jelennek meg a testén. Vogler újabb húzása, hogy Dr. House szabaduljon meg az egyik kollégájától, melyre Cuddy közbenjárására egy hetet kap. A team tagjaiból a kétségbeesés különféle reakciókat vált ki. Eközben az ambulancián is kijut egy hisztis betegből a mi jó dokinknak, s ez Wilson számára is okoz egy kis fejtörést.
Read MorePéldakép
A kampányidőszak hajrájában Wright szenátort súlyos és kétségbeejtő állapotban szállítják be a klinikára. Az elvégzett tesztek alapján az orvosi team teljes bizonyossággal állapítja meg, hogy a szenátor AIDS beteg. Ám Dr. House-t nem hagyja nyugodni az eset, ő az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy valami más lehet a dologban, talán egy sokkal egyszerűbb magyarázat. Eközben Vogler szorításából – hogy kirúgja a csapat egyik tagját – House csak úgy szabadulhat egy időre, ha a közelgő Kardiológiai konferencián, a Vogler tulajdonában lévő gyógyszergyártó cég által kifejlesztett újfajta gyógyszert méltatja. Ám kedvenc dokinknak nem lehet csak úgy megmondani, hogy mikor és mit tegyen.
Read MoreGyerekek és a fürdővíz
Naomi Randolph a terhessége 28. hetében lévő 39 éves nő, egy közúti ellenőrzés során hirtelen rosszul lesz és azonnal kórházba kell szállítani. A tesztek során kiderül, hogy a tüneteket szerencsére nem vérrög vagy agyvérzés okozta, de a vérvétel eredménye máj- és veseproblémákra utal. A módosult tudatállapot és a koordinálatlanság hallatán House azonnal újabb vizsgálatokat kér, s amikor Naominál súlyos nyelési problémák lépnek fel, felmerül a tumor lehetősége is. Rövidesen sajnos beigazolódik a feltevés – a kismama előrehaladott tüdőrákban szenved, s a gyermeke élete árán maradhat csak esélye a bizonytalan gyógyulásra. Eközben Cameron hiánya komoly feszültséget okoz az orvosi teamen belül, de elsősorban Foreman és Chase között. Ráadásul Vogler száját sem sikerült ezzel a húzással befogni, az arrogáns befektető ugyanis House beszéde óta még vérszomjasabbá vált. Egy cél lebeg csak a szeme előtt: kicsinálni Dr. House-t és mindenkit, aki a pártjára áll.
Read MoreGyerekek
Súlyos járványhelyzet alakul ki a városban, miután egy úszóbajnokság közben az egyik bíró hirtelen összeesik. Mivel a csarnokban csaknem két és fél ezer ember tartózkodott, a kórházak teljesen megtelnek és a klinikát karantén alá vonják. A tünetek egyértelműen bakteriális meningitiszre, vagyis gennyes agyhártyagyulladásra utalnak. Dr. House-nak azonban feltűnik, hogy egy 12 éves műugró lány – aki ugyan az összes lehetséges tünetet produkálja – nem megfertőződött, hanem komoly betegségben szenved. A nyakfájás ugyanis más irányú, mint a meningitisznél, ráadásul a testén lévő kiütések már régebbiek, bakteriális fertőzés esetén pedig mindezekbe már belehalt volna. House speciális vizsgálatokat kér, miközben a lány szájürege vérezni kezd. A mogorva doki ezalatt szokatlan lépésre szánja el magát: felkeresi Cameront a lakásán és arra kéri, hogy menjen vissza dolgozni. Pedig az állására pályázó idegesítő és House számára természetesen nem megfelelő jelentkezők sorra csak érkeznek.
Read MoreA szerelem fáj
Egy férfi stroke-ot kap a kórház várójában, miután House – az ügyetlensége miatt – jól leteremti őt. Dr. House gorombasága azonban csak közvetetten felelős a dologért, az okokat ugyanis mélyebben kell keresni. A szükséges vizsgálatok között az MR is szerepel, de kiderül, hogy a kínai férfi, Harvey Park egy korábbi állműtéte miatt az nem elvégezhető. Megindul hát a találgatás az egyébként afáziás beteg állapota körül, miközben állandó mini-stroke-októl kell tartaniuk. Majd felbukkan Harvey kórházi ágya mellett egy roppant csinos nő, aki ugyan a barátnőjeként mutatkozik be, de hamarosan kiderül, hogy egy hivatásos domina. Cameron végre visszatér a csapatba, s persze az egész kórház az ő és House doki leendő randevújáról beszél, ráadásul ki-ki hasznos tanácsokkal is ellátja őket.
Read MoreHárom sztori
Dr. House-t egy nő keresi fel a klinikán. Egy nő, akinek a jelenléte hatására első alkalommal láthatjuk érzelmekkel és megrendüléssel telve House eddig jól megszokott, rezzenéstelen arcát. Ő Stacy Warner, Gregory House egykori nagy szerelme, aki ráadásul a doktor számára egy különösen fájdalmas dologban kéri a segítségét. Amikor az egyik orvos, akinek előadást kellene tartania a medikusoknak váratlanul megbetegszik, Cuddy House-t bízza meg a helyettesítésével. Persze, ahogy tőle ez már csak elvárható, az órát feltételekhez kötve vállalja el, de a kórtörténetről szóló előadása, melyet három sztorin keresztül magyaráz el, minden diák számára életre szóló leckét ad. Idővel az előadóterembe érkeznek a kollégák is, akik a leendő orvosokhoz hasonlóan döbbenten hallgatják a fájdalmas múltról és a kegyetlen valóságról szóló eggyé vált történetet. Gregory House történetét. House leckéjét pedig mi sem felejtjük el soha.
Read MoreMézeshetek
House hosszas töprengés után végül úgy dönt, hogy megvizsgálja Stacy férjét, Markot, s mivel az nem hajlandó sokadszorra is alávetni magát a teljes orvosi procedúrának, elkábítja őt a vacsoraasztalnál egy étteremben. A mindenre kiterjedő tesztek és a hasi feltáró műtét is azt mutatja, hogy a páciens teljesen egészséges. Ám House felfigyel egy szokatlan mozzanatra a műtétről készült videofelvételen: remegésre az izomrostokban, vagyis hasi epilepsziára. Foreman diagnózisa szerint Mark Warner agyi idegpályái teljes pusztulásnak indultak. Eközben Cameron és Stacy, House miatt féltékenykednek egymásra, Gregory és Mark, Stacy miatt kakaskodnak, míg Wilson óva inti legjobb barátját egy újbóli nagy csalódástól.
Read MoreBeletörődés
Dr. House új és izgalmas esetekkel tér vissza közénk – és talán még a szokásosnál is cinikusabb modorral, minek utána kénytelen elviselni, hogy egykori barátnője, Stacy a közvetlen közelében dolgozik, a kórház jogászaként. House doki megküzd Cuddyval, ráadásul még alkut is köt vele, hogy egy nem mindennapi beteg az övé lehessen. Amikor a Clarence nevű halálraítélt férfi súlyos hallucinációkat követően hipoxiás állapotba kerül, House önhatalmúlag szállíttatja át a kórházba a veszélyes bűnözőt. Persze mindenki számára kérdés, hogy Dr. House miért is ragaszkodik ahhoz, hogy meggyógyítson egy olyan embert, akit napok kérdése és úgyis kivégeznek, olyannyira, hogy képes fittyet hányni egy másik, Cameron szerint sokkal fontosabb tüdőrák-gyanús esetre.
Read MoreBoncolás
Dr. Wilson egyik betegét, egy végstádiumban lévő, mindössze csak 9 éves rákbeteg kislányt, különös hallucinációk miatt szállítják a klinikára. Ám mivel az agyát még nem támadta meg a betegség, nem tudni, hogy a tüneteket mi okozhatja. Wilson ezért House és a team segítségét kéri. Az első vizsgálatok nem utalnak sem fertőzésre, sem pedig toxikus megbetegedésre, s mivel Andie szívműködése sem mutat semmilyen rendellenességet, bizonyossá válik, hogy a tüdeje okozhatja a tüneteket. A műszeres tüdővizsgálatok negatív eredményt hoznak, ám House tumorra gyanakszik, így feltáró műtétet javasol. A kislány súlyos állapotára nézve azonban ez a beavatkozás akár halálos is lehet, ezért House doki furcsa módját választja annak, hogy meggyőzze a kollégáit ennek fontosságáról...
Read MoreEz elment vadászni...
Lisa Cuddy házának tetejét az ezermester Alfredo javítja, amikor egy óvatlan pillanatban a mélybe zuhan. Cuddy azonnal a klinikára siet a szerencsétlenül járt férfival, miközben arra lesz figyelmes, hogy Alfredo mindkét kezén a kisujjai sötétebb színűek, mint a többi. Az esetet persze nem kérdéses, hogy House doki és csapata veszi kézbe. Az első vizsgálatok közben azonban Alfredo állapota egyre csak romlik, mely semmi esetre sem magyarázható az esés következményeként. Cuddy súlyos asztmára gyanakszik, ezért Dr. House javaslatára először Alfredo, majd Dr. Cuddy házában kezdik keresni a feltételezhető kiváltó okokat.
Read MoreTBC vagy nem TBC?
Dr. Sebastian Charles világszerte híres és roppant nagy elismertségnek örvendő orvos, aki az életét az afrikai emberek gyógyítására tette fel. Afrikából visszatérvén éppen a gyógyszergyárak képviselőinél lobbizik, amikor hirtelen rosszul lesz és összeesik. Miután Dr. Sebastiant TBC gyanújával a klinikára szállítják, House utálata ellenére, Cuddy őt bízza meg a másodlagos diagnózis felállításával, miszerint valóban TBC-ről van szó. Ám House doki mindent elkövet azért, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítsa, és a férfi állapotát valamely más betegséggel igazolja. Eközben pedig még kedvenc orvosunkat szemmel láthatóan az is bosszantja, hogy Cameronnak nem közömbös a jóképű Dr. Charles.
Read MoreApja fia
Carnell Hall éppen azt ünnepli a főiskolás barátaival, hogy sikeresen lediplomázott, amikor többször egymás után erős, áramütésszerű fájdalmat érez. Wilson és House közösen állítják fel a diagnózist, ám a tünet-együttes és a vizsgálatok eredménye egyetlen betegséget sem támasztanak alá. Közben kiderül, hogy az apa hazudott a fiának az édesanya halálának körülményeiről, ezért Dr. House arra gyanakszik, hogy Carnell megmagyarázhatatlan állapotát öröklött genetikai probléma, egyfajta kromoszóma-rendellenesség okozhatja. House doki mostanság feltűnően vagányan viselkedik a kórházban, melynek oka egy hatalmas teljesítményű motor, melyet a Wilsontól kölcsönkapott ötezer dollárból vásárolt – munkatársai nem csekély döbbenetére. Ám a motoros-orvos jókedve rögtön alábbhagy, amikor átutazóban lévő szülei jelentkeznek be hozzá látogatóba.
Read MoreHajtás
A világhírű kerékpáros, Jeff Forster egy jótékonysági verseny közben légzésleállás miatt ájultan esik össze. Dr. Cuddy House-ra bízza a kényes esetet, ugyanis a versenyző és a menedzsere elismerték, hogy Jeff különféle doppingszereket használ – napi rendszerességgel. Mivel ennek ellenére minden lelete negatívnak bizonyul, a csapat éppen az ellenkező irányból közelíti meg a diagnózist. Rengeteg a lehetséges ok, de csak egy tünet. Foreman szerint a donor-vörösvérsejtek befecskendezése közben kerülhetett levegő a véráramba. A légembólia pedig be is bizonyosodik, ám amikor Chase leszívja Forster tüdejéből a légbuborékot, hirtelen másfajta tünetek jelentkeznek. Eközben Stacy a papírmunka elmaradásával üldözi House-t, s emiatt érzett ingerültségét – és persze Stacy nehezen elviselhető közelségét – a nő tolókocsihoz kötött férjén tölti ki.
Read MoreVadászat
Egy fiatal homoszexuális férfi mindenáron House dokinál szeretné kezeltetni magát. Kalvin Ryan a HIV vírus összes tünetével együtt egyértelműen AIDS beteg, ám ami a különös az állapotában, hogy az immunrendszere tökéletesen működik, ráadásul minden lelete negatív. Miközben azonban House-t győzködi a lakása előtt, rosszul lesz és anaphilaxiás sokkot kap, így kedvenc orvosunk kénytelen-kelletlen gyógyítani kezdi. Ám Gregory House-t mostanság sokkal jobban foglalkoztatja a magánélete, vagyis inkább mások magánélete. Ellopja ugyanis Stacy pszichiáterének aktáit, hogy minden fontos részletét megtudja Mark és Stacy rosszul működő házasságának. Úgy véli ugyanis, hogy eljött az ő ideje, hogy visszaszerezze szerelmét! Cameron lába alól ez idő alatt teljesen kicsúszik a talaj, mert meggyőződése, hogy a beteg megfertőzte őt a halálos kórral.
Read MoreHiba
Hat hónappal ezelőtt Chase egyik páciense életét vesztette. Az elhunyt fiatal édesanya, Kayla McGinley bátyja nem tud beletörődni testvére elvesztésébe, ezért pert indít a klinika ellen. A kórház jogászaként Stacyn a sor, hogy minden apró részletet megtudjon a beteg legelső ellátásától, a később bekövetkezett haláláig. Egyenként próbálja összerakni a kicsi mozaikdarabokat, ám a team nehéz természetű tagjaival egyáltalán nincs könnyű dolga.
Read MoreMegtévesztés
Mulatságos helyzet állt elő a Plainsboro Klinikán, ugyanis egy határozat értelmében három héten keresztül Foreman igazgatja az orvos-csoportot. Ezen a tényen mindenki remekül szórakozik, még House doki is, aki úgy dönt, hogy éppen itt az ideje, hogy az új főnök rendet rakjon a hosszú hónapok óta tologatott papírmunkák között is. Foremannek azonban egyre jobban fekszik a dolog és lobbizni kezd azért, hogy a kinevezés ne csak átmeneti állapot legyen. House a fogadóirodában tengeti az idejét, amikor egy középkorú nő rohamot kap, és azonnal kórházba kell szállítani. Mivel a vizsgálatok alapján a testi tünetek nem hozhatók összefüggésbe szervi megbetegedéssel, egyre inkább bizonyossá válik, hogy Anica Jovanovich Münchausen szindrómában szenved, vagyis szándékosan beteggé teszi magát, hogy törődjenek vele. Ám Gregory House ezúttal is a dolgok mögé lát.
Read MoreKommunikációs deficit
Kollégája nyugdíjba vonulási ceremóniáján a híres oknyomozó riporter, Fletcher Stone mond köszöntő beszédet, amikor egyszer csak elveszíti az egyensúlyát, és a földre zuhan. Szerencsés módon nem veszíti el az eszméletét, ám az egész szerkesztőség döbbenetére össze-vissza kezd beszélni. A kórházba szállítása után egyértelműen megállapítható, hogy a beteg férfi afáziás sokkban szenved, a hatalmas fejütés azonban mindezt nem magyarázza. Mivel House éppen Baltimore-ban tartózkodik Stacyvel, hogy a biztosítási fedezetét intézze, ezért a team telefonon tartja vele a kapcsolatot. A kezelést pedig az sem könnyíti meg, hogy a kórtörténetet alig lehet felállítani, mivel Stone viszonylag rövid ideje él házasságban, s a felesége elég keveset tud a múltjáról, az ő beszédét pedig nem könnyű megérteni.
Read MoreA tudás: hatalom
Egy jómódú családanyát szállítanak be a kórházba – súlyos mozgászavarral. Miután az MR nem mutat agyi elváltozást és a terhességi teszt is negatívnak bizonyul, House és az orvosi team az újabb okokat keresi. Mrs. Dalton pszichózisos rohama után azonban Dr. House kizárásos alapon arra a következtetésre jut, hogy a nő panaszait valamiféle serkentőszer okozhatja. Nem sokkal ezután Foremanék találnak is egy üveg Ritalint Margo Dalton autójában, ami azonban a kislánya nevére van felírva. Eközben Wilson hol Stacyhez, hol pedig Greghez szaladgál, hogy felelősségre vonja őket a Baltimore-ban történt afférjük miatt. House ügyes trükkel nyálmintát vesz Camerontól a HIV tesztjéhez, ami végül negatív lesz.
Read MoreFigyelemelterelés
A sürgősségiek egy 16 éves fiút szállítanak be a kórházba, akinek egy quad-baleset következtében a teste csaknem 40%-ban megégett. Az elsődleges teszteredmények agyi rendellenességre és szívproblémákra utalnak, ezért House csapata kapja meg az esetet. Ám mivel Adam mellkasa is teljesen összeégett, ezért nem a modern gépek segítségével vizsgálják őt meg, hanem egy úgynevezett galvanométerrel. Eközben azonban a fiú rohamot kap és bevérzik az agya. Gregory House-t ezalatt teljesen más jellegű dolgok foglalkoztatják. Azt már megszokhattuk tőle, hogy morbid dolgokat művel, ám most éppen egy két éve kómában fekvő idős betegnél próbál előidézni migrént – csupán kísérleti céllal. Mindezt azért, mert szerinte volt évfolyamtársa haszontalan migrén elleni szert gyárt.
Read MoreKülcsín
Alex, a híres szupermodell már a divatbemutató előtt panaszkodik a közérzetére, majd amikor a kifutóra lép, hirtelen rosszul lesz, verekedni kezd és elájul. Ám mindezek előtt az édesapja, aki egyben a menedzsere is, nyugtatót ad neki. Dr. Cuddy House-nak adja az esetet, mely szerint a 15 éves tinédzser modell tünetei: kettős látás, agresszivitás, cataplexia, valamint hányinger, gyomorfájás és izzadás. Mivel a toxikológiai vizsgálat valiumot és heroint mutat ki, ezért az orvosi konzultáció után House doki úgy dönt, hogy Alexet azonnali detoxikációra, egy rövid, de nem veszélytelen eljárásra küldi. Ugyanis az összes többi tünet egészen biztosan idegi eredetű, melynek valódi okozóját a kábítószer-függőség elfedheti.
Read MoreA szex veszélyes fegyver...
House egy 66 éves öregurat kap legújabb pácienséül, aki mind később kiderül szív-transzplantációra szorul, a kora miatt azonban már nem kerülhet fel az átültetésre várók listájára. Az orvos-csoport nagyhatalmú feje azzal a merész ötlettel áll elő, hogyha hivatalos úton nem kaphatnak szívet, hát keres egy olyan szívet, melyet elutasítottak és nem kaphatnak meg az átültetésre várók.
Read MoreTanácstalanság
Elfajult szexuális játszadozás közben a Lambert házaspár férfi tagja fuldokolni kezd. Állapota válságosra fordul, kórházba kerül, de a vizsgálattal megbízott orvosok tanácstalanok. Fogalmuk sincs, mi okozza nála ezt a szokatlan állapotot. Ahányan vannak, annyifélét mondanak, de nem tudnak dűlőre jutni. Az eset Gregory House és csapata elé kerül, akik azonnal megkezdik versenyfutásukat az idővel, hogy megtalálják a baj forrását, amíg a férfi még lélegzik.
Read MoreBiztonság
Egyre jobban unja House hóbortjait Wilson, és azt tervezi, hogy tényleg elköltözik a legjobb barátjától. Cuddy furcsa eset miatt hívja fel House dokit. Egy tinilánnyal van a gond, akin néhány hónapja szívátültetést végeztek. Most furcsa allergiás reakciók gyötrik. Az eset mindennaposnak látszik, de amikor kiderül, hogy mindez a steril szobában is megismétlődik, Gregory House és csapata ráveti magát az esetre. Minél előbb tudni akarják a rejtély okát.
Read MoreMindent egy lapra
Jótékonysági estélyt tartanak a kórházban. Cuddyt elhívják egyik betege miatt, akiről kiderül, hogy csak szimpla hasmenése van. House-t viszont nagyon is kezdi érdekelni az ügy, mivel a tünetek kísérteties hasonlóságot mutatnak egy tizenkét évvel korábbi megoldatlan esetével. Akkor egy hetvenhárom éves nő halt meg a keze alatt egy gyors lefolyású, máig megfejtetlen, titokzatos betegség következtében. Ez nem ismétlődhet meg még egyszer.
Read MoreOdaadás
Már tizedik napja nem tud aludni Doktor House legújabb páciense. Az orvost azért is nyugtalanítja az eset, mert a teljes ébrenlét mellett tizenegy napnál tovább még egyetlen ember sem maradt életben. Félő, hogy a nő meghal a következő napon. Megkezdődik a versenyfutás az idővel. Az orvosoknak gyorsan meg kell találniuk a megoldást a nő problémájára. Mindenekelőtt azt kell kideríteni, hogy miben hazudik a beteg. Mert House számára nyilvánvaló, hogy a nő nem mond igazat.
Read MoreHouse kontra Isten
House legújabb páciense egy 15 éves fiú, akihez állítása szerint maga Isten szól. House kezdetben kételkedik a szavaiban, de amikor Wilson egyik betegén - egy végstádiumban lévő rákos nőn - látszólag csodát tesz, lázasan kezdi el keresni a szerinte nyilvánvaló racionális összefüggést a két eset között.
Read MoreEufória 1
Fejbe lőtt rendőrt szállítanak a klinikára. Súlyosan vérzik, közben pedig egyfolytában nevet. Az a legkülönösebb az amúgy is szokatlan esetben, hogy a golyó szilánkjai nem az agy örömérzetért felelős részében vannak. Az első vizsgálatok után ráadásul kiderül, hogy a vérgázok szén-monoxid mérgezésre utalnak. House szerint minden bizonnyal legionárius-betegségről van szó. Lassanként okok és tünetek hosszú sorára derül fény...
Read MoreEufória 2
House és csapata továbbra is keresik az előző részben felfedezett rejtélyes betegség kulcsát. Ezúttal ráadásul egy közülük, Foreman kezdi mutatni ugyanazokat a tüneteket, ráadásul sokkal gyorsabb lefolyással, mint a rendőr. Cuddy nem engedi felboncolni az áldozatot, így House-nak másként kell rájönnie, mi okozza a gondot. Rájön, hogy a légiósbetegség lassította a rendőrnél a kór lefolyását, így megfertőzi vele Foremant, hogy időt nyerhessen...
Read MoreMindörökké
House doki jelenleg Cameronnal kettesben tartja a frontot a klinikán, hiszen Foreman még mindig nem épült fel a súlyos operáció után. Cuddy egy időre az újszülöttosztályra irányította Chase-t. Itt igen különös esettel kerül szembe. Az egyik anyuka ugyanis váratlanul rohamot kapott, miközben négyhetes csecsemőjét gondozta, és a baba a vízbe esett... A roham kiváltó oka természetesen ismeretlen eredetű, de lennie kell rá valamilyen természettudományos magyarázatnak...
Read MoreNa, ki az apuci?
Felbukkan a kórházban House doki gimnáziumi barátja. Furcsa történetet ad elő arról, hogy miért csak néhány napja ismerte meg a lányát. Elmondja azt is, hogy szörnyű hallucinációk gyötrik szegény gyereket. House a tőle telhető legnagyobb lelkesedéssel próbálja megoldani a különös esetet, miközben arról győzködi a barátját, hogy a lány nem az, akinek mondja magát. A vizsgálati eredmények csak tovább bonyolítják az amúgy sem egyszerű helyzetet.
Read MoreOk nélkül
Újabb különleges eset ejti gondolkodóba House-t. A beteg nyelve erősen duzzadt, holott semmi oka nem lenne rá. A beteg kivizsgálása közben a doktort meglövik, sérülése súlyos, el is veszti az eszméletét. Amikor aztán végre magához tér, szeretné folytatni a diagnózis felállítását. Tudni akarja, mi okozza a szokatlan elváltozást. Rövidesen meglepetten tapasztalja, hogy azonos terembe került a merénylőjével. Az amúgy sem túl barátságos orvos nem fogja vissza magát.
Read MoreJelentés
Semmi jel nem utalt arra, hogy a kerekes székes Richard tudata elborul. Valami azonban történhetett vele, mert a fickó különösebb ok nélkül begurult a medencébe. Mindenki öngyilkossági kísérletnek könyveli el az esetet. House azonban másként vélekedik, ezért az elmúlt nyolc év összes vizsgálatát megismételteti a férfin. Chase, Cameron és Foreman számára ez roppant sok munkát jelent, hiszen Richard az elmúlt nyolc évben több mint kétszáz tünetet produkált…
Read MoreKáin és Ábel
House még mindig maga alatt van a legutóbbi "elrontott" esete miatt, amikor egy új beteg kerül hozzá: egy kisfiú, akinek szent meggyőződése, hogy idegenek rabolták el és mikro-chipet ültettek a nyakába. A nyilvánvalóan fantáziáló gyerek esete akkor válik érdekessé, amikor valóban kiszednek egy implantátumot a tarkójából.
Read MoreTudatos beleegyezés
Szakmai körökben ismert és elismert kutatóorvos House legújabb betege. Az érdes modorú doktor dolga megint csak nem könnyű, ugyanis egy sor vizsgálat után sem derül ki, miért omlott össze a férfi vérkeringése. Szegény Dr. Powell feladja a reményt, és kollégáiba vetett bizalmát sutba dobva elkeseredett kéréssel áll elő. Arra próbálja rávenni az orvoscsapatot, hogy segítsenek véget vetni az életének. House eközben a saját rossz szokásain próbál meg úrrá lenni.
Read MoreVonalak a homokban
House mérhetetlenül felháborodik, amikor a szobájában kicserélik a szőnyegét, s a vérfoltosat követeli vissza. Majd elhatározza, hogy addig nem megy be az irodájába, inkább a recepción ül, vagy a váróteremben, vagy Cuddy irodájában vagy a tárgyalóban, vagy esetleg Wilson szobájában. Cuddy persze ettől nagyon paprikás, s már az elbocsátásával fenyegetőzik. Később House doki egy érdekes esetet kap, ami kissé leköti a figyelmét. Adam, a tízéves fiú, autista és hányásos tünetekkel szállították be a mentők. Sajnos azonban semmit sem tudnak kiszedni a kisfiúból.
Read MoreA szerelem bolondjai
Egy fiatal nőt szállítanak be a kórházba légzési problémákkal és különböző hasi fájdalmakkal, miután őt és férjét megtámadták és kirabolták. Amikor a férj elájul, House és csapata úgy vélik, hogy a házaspár tünetei kapcsolatban állnak egymással. Időközben, Michael Tritter, egy kórházi beteg állapota pedig roppant nehéz döntés elé állítja House-t.
Read MoreLesz, ami lesz
Nagy nehézségek árán visznek be egy nagyon kövér férfit a kórházba, de a vérképe annyira jónak bizonyul, hogy House tanácstalanul áll a férfi rosszullétei előtt. A férfi ráadásul nem hagyja magát komolyabban kivizsgáltatni, mert meg van róla győződve, hogy a betegségének semmi köze nincs a kóros elhízásához. Cameron, Foreman és Chase persze elképedve szemlélik, ahogy House kijátssza a páciensét, hogy tovább vizsgálhassa. Eközben még vitába is keveredik egy páciensével, aki rendőr (Michael Tritter), s még aznap súlyos bosszút áll rajta. Doktor House-t lecsukják.
Read MoreA kómás fickó fia
House doki ismételten nem hazudtolja meg önmagát, amikor úgy dönt, hogy felébreszt egy mesterséges altatásban lévő embert, hogy annak súlyos beteg fián segítsen. Ugyanis az egyetlen, még élő rokona a fiúnak az édesapja. Dr. Wilson összetűzésbe kerül House-szal, a lopott recepttömb miatt, Tritter pedig megpróbálja magát behízelegni az orvosi team tagjainál, hogy információkat húzzon ki belőlük.
Read MoreLássuk a medvét!
House-ék legújabb páciense egy fiatal fiú, aki a szülei halála után arra kényszerül, hogy a kishúga és a kisöccse gondját viselje. Csakhogy ebben mostanság az akadályozza, hogy mindenféle furcsa fertőzés nyomai jelennek meg rajta.
Read MoreTe is fiam, Júdás?
Miközben House próbál valahogy kikerülni Tritter egyre erősebb szorításából, egy kislány furcsa betegségének kell a végére járnia. A különös kór rendszertelen időközönként jelentkezik és igen rejtélyes módon. House-nak elvonási tünetei vannak, ami miatt tévesen diagnosztizálja a betegséget, és kis híján amputálják a kislány bal karját és bal lábát. Chase megállapítja a helyes diagnózist, ám csak úgy tudja leállíttatni House-sal a műtétet, hogy előtte az fizikailag inzultálja őt. Az orvos kollégák eközben kénytelenek állni Tritter rohamait.
Read MoreKiskarácsony, kiskarácsony
Wilson "árulása" meglehetősen nehéz helyzetbe hozza House-t és kollégáit. A bajt pedig csak tetézi, hogy Dr. Cuddy is megvonja tőle a Vicodin adagját, majd pedig leváltja a legfrissebb esetéről, melyben egy törpenövésű kislánynak kell megmentenie az életét. Mindeközben Tritter alkut ajánl: beismerő vallomás esetén megúszhatja egy elvonóval, és az állását is megtarthatja. House nem bírja Vicodin nélkül, és Wilson egyik halott páciense nevére kiállított hamis vénnyel szerez is magának. Ezután sikerrel megoldja a kislány esetét. Wilson felajánlja, hogy House-szal tölti a karácsony estét, de ő ezt visszautasítja. Hazamegy, és beszedi az összes Vicodint, majd iszik rá. Miután Wilson meglátja őt ilyen állapotban, elszégyelli magát, és elmegy a rendőrségre, hogy közölje Tritterrel: áll az alku. Tritternek viszont már nincs szüksége a beismerésre, a hamis vény lebuktatta House-t.
Read MoreSzavakkal és tettekkel
Doktor House napjai továbbra is mozgalmasan telnek. Miközben a szinte minden idejét és energiáját igénybe vevő, ellene folyó eljárással van elfoglalva, egy újabb eset érkezik a klinikára. A Tritter-rel való kötélhúzása ügyében rövidesen tárgyalásra kerül sor, így a legújabb beteg, egy hirtelen testhőingadozásokkal és szívrohamokkal küzdő tűzoltó kezelése Foreman-ékre marad. House belekezd az elvonóba. A tárgyaláson végül Cuddy egy kis hazugsággal eléri, hogy ejtsék a vádat House ellen. Ám egy éjszakára mégis börtönbe kell mennie mert megsértette a bíróságot amikor távozott Foreman hívása miatt.
Read MoreEgy nap, egy szoba
Mivel House-nak nincs egyetlen saját esete sem, ezért Cuddy, a bíróságon történtekért cserébe két napos monstre ambuláns rendelést kér tőle. Ez meglehetősen unalmasan indul, azonban hirtelen az egyik beteg fejét fogva elkezd üvölteni és körbe-körbe rohangálni, ami jócskán felkelti a mi House-unk figyelmét.
Read MoreTű a szénakazalban
House-nak és a csapatának ezúttal egy tinédzserkorú fiúval kell foglalkozniuk, akit különös és megmagyarázhatatlan légzőszervi panaszokkal szállítanak be a klinikára. Ám a beteg helyett Dr. House figyelmét inkább a Cuddy körül történtek kötik le.
Read MoreÉrzéketlen
Valentin-nap van. Cuddy pedig, hogy ne töltse egyedül a szerelmesek napját, randevúra megy egy ismeretlen férfival. Eközben House doki otthagyja a kötelezően rászabott sürgősségi betegellátást, hogy egy súlyos beteg, Hannah nevű kislány meggyógyításában segédkezzen a csapatnak.
Read MoreFél-nóta
House egy disztóniás beteget vesz fel, aki autizmushoz hasonló savant-kórban szenved azóta, amióta tízéves korában elütötte egy busz. A remek zongorista kezelése közben House csapata azonban döbbenten fedezi fel, hogy valami nincs rendben a mogorva orvossal.
Read MoreSzigorúan titkos
House legújabb esete egy Öbölháború-szindrómára panaszkodó veterán, akit Cuddy sóz rá. Az orvos meg van győződve arról, hogy már látta valahol a beteget, de nem tudja hová tenni az arcát. Így nem marad más hátra, mint hogy rájöjjön, hogy tényleg valami titokzatos kórral van-e dolga.
Read MoreMagzatpóz
Emma-t – az állapotos híres fényképészt – agyvérzéssel szállítják be a klinikára. A vizsgálatok megállapítják hogy egy vérrög van a szívében, ami életveszélyt jelent ő és magzata számára. Az orvosok persze mindkettőjük életét megpróbálják megmenteni. House és csapata ezúttal egy nem mindennapi műtétre vállalkozik.
Read MoreLégből kapott páciens
House és Cuddy hazafelé utaznak Szingapúrból, amikor az egyik utas a gépen váratlanul rosszul lesz. Cuddy járványra gyanakszik, majd amikor többen is gyomorfájdalomra panaszkodnak, kiderül, hogy a gépen felszolgált étel okozta a bajt. A kórházban eközben Wilson vezeti a csapatot, amikor is egy középkorú nőt súlyos rohammal hoznak be. Kezdetben emlőrákot diagnosztizálnak, azonban a tünetek egy sokkal bonyolultabb kórt feltételeznek.
Read MoreLégy gyerek
Egy hatéves lányt szállítanak be a Plainsboro klinikára - rendkívül súlyos állapotban. Az ügy furcsasága az, hogy a kislány szervezete olyan tüneteket produkál, amelyek normális esetben csak idősebb korban fordulnak elő. Mivel Chase és Cameron között egyre érezhetőbbé válik a feszültség, House azt a taktikát választja, hogy közös feladatot ad nekik. A kórismerethez elengedhetetlen első ilyen jellegű teendő az, hogy Foreman helyett ők nézzenek szét a gyermek otthonában.
Read MoreSzobatisztaság
House-nak és az orvosi team tagjainak ismét egy különös esettel kell megbirkózniuk. A fiatal nő ugyanis - aki életművészként tengeti mindennapjait - gyakran válik döntésképtelenné, és zavarodottságában azonnal eszméletét veszti. A tünetek előtt persze értetlenül állnak az orvosok. Eközben Foreman szülei a városba érkeznek, hogy szomorú hírt közöljenek a fiukkal: az édesanyja gyógyíthatatlan beteg…
Read MoreCsalád
Dr. Wilson betege, a leukémiában szenvedő Nick éppen csontvelő-átültetésre vár, amikor a műtét egyetlen biztos donora, a kisöccse, Matty váratlanul megbetegszik. Minden jel valamilyen komoly fertőzésre utal, így némi nyomozás, illetve a vizsgálatok után kiderül, hogy a tízéves kisfiúnak szívizom-károsodása van. House-ék vagy az azonnali, és nagyon veszélyes műtét mellett döntenek, vagy rekordidő alatt új donor után néznek, ugyanis Nick-nek már csak 5 napja maradt az életmentő beültetésig.
Read MoreFelmondás
Forman úgy dönt, hogy felmond, miközben senki sem érti, hogy miért. Ezalatt House és a csapata - még Foreman-nel együtt - megpróbálnak rájönni egy 19 éves főiskolás lány különös betegségének okára. A lány ugyanis edzés közben egyszer csak rosszul lett, és vért köhögött fel, de az okokat az orvosok egész egyszerűen nem találják. Lassan az is kiderül, hogy Foreman azért akar felmondani, mert nem akar House-zá válni.
Read MoreA bunkó
Egy sakkversenyen közben az egyik fiatal játékos dührohamot kap, és ráront az ellenfelére, miközben ő összeesik. House és a csapata nekilát kideríteni, hogy mi is okozhatja a kamasz állandó fejfájását, valamint az ezzel párosuló személyiségzavarát. Amikor a fiú átesik minden vizsgálaton, és már azt hinnék, hogy rájöttek, mi lehet a baj, House rádöbben, hogy a beteg egyszerűen csak bunkó, és a betegségének valójában semmi köze a viselkedéséhez. Eközben House doki azon mesterkedik, hogy megfúrja Foreman állásinterjúját.
Read MoreEmberi hiba
Kubai pár hánykolódik egy csónakbaleset után a tengeren. Amikor kimentik őket, kiderül, hogy azért utaztak ennyit az életüket kockáztatva, mert még nem tudták diagnosztizálni a nő betegségét. Az utolsó reménységük House és csapata.Foreman, Chase és Cameron mindent elkövet a betegért, de House még csak meg se vizsgálja. Inkább azzal van elfoglalva, hogy Foremant maradásra birja. Eközben Chase vitába száll vele, majd House kirúgja a csapatából.
Read MoreEgyedül
Amikor egy irodaépület összeomlik, House-nak kell kezelnie egy fiatal beteget, akinek olyan súlyos sérülései vannak, hogy csak pislogással tud kommunikálni. Nem lesz egyszerű feladat, ugyanis se Chase, se Cameron, se Foreman nincs már a csapatban. Így gondolatait a kórház egyik takarítójával osztja meg.
Read MoreTúlélőgyakorlat
House aktuális betege egy űrhajóstréningen részt vevő nő, aki egy idegi rendellenesség miatt a hangokat is képeknek látja (szinesztézia). Mivel a NASA egész biztosan nem alkalmazná őt, ezért titkos kezelésért könyörög. House időközben döbbenten pillantja meg három egykori segédjét a kórház folyosóin.
Read More97 másodperc
House új segédeket kíván alkalmazni, így a tíz állva maradt versenyzőt nemek szerint sorolja két csoportba, és mindkettő ugyanazt a feladatot kapja: kezelni egy gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő beteget. Mindeközben Foreman egy másik kórházban House módszerét alkalmazva gyógyít egy beteget.
Read MoreŐrangyalok
House megmaradt versenyzőinek most egy hullaházban dolgozó nő hallucinációit kell megfejteni. Először a csapat House-t is beleértve Creutzfeldt-Jakob szindrómának hiszi az esetet de a teszt szerint nem az. Foreman, mióta kirúgták előző munkahelyéről, sehol sem talál új állást. Az epizód végén pedig újabb tagnak kell távoznia a csapatból.
Read MoreTükröm, tükröm
Doktor House a népes csapatával együtt egy újabb furcsa esettel kell, hogy megbirkózzon, ugyanis egy férfit szállítanak be a klinikára érthetetlen fulladásos tünetekkel. A differenciáldiagnózis közben azonban Cuddy egy vendéget kísér be, aki nem más, mint Foreman, s akiről közli, hogy újra a kórházban fog dolgozni. Az ő javaslatára pedig, hogy kiderítsék, mi okozhatja a páciens panaszait, leállítják a légzését.
Read MoreKerül, amibe kerül
A CIA ezúttal egy lehetetlen feladat elé állítja Doktor House-t. Egy haldokló pácienst kellene meggyógyítania, ám eközben nem kapja meg a szükséges információkat, hogy valóban tenni tudja a dolgát. A betöltetlen állásokra pályázó csapat az ideiglenes főnökük, Foreman vezetésével egy igen nehéz és rejtélyes esetet kell, hogy diagnosztizáljanak. House pedig egyszemélyes döntést hoz: egynek menni kell, egy újnak pedig jönni.
Read MoreRonda
Doktor House sarkában ezúttal már nemcsak a jelöltek lihegnek, hanem egy forgatócsoport is, persze kedvenc orvosunk legnagyobb örömére. Eközben House-t teljesen más foglalkoztatja, vagyis leköti egy tizenéves páciens esete. A komoly plasztikai műtét előtt álló fiatal ugyanis váratlanul szívrohamot kap.
Read MoreJobb, ha nem tudja!
House új feladat elé állítja a csapatot: aki megszerzi Dr. Cuddy bugyiját, az védettséget élvez…Ezt pedig mindenki meglepetésére éppen a mormon éri el. Eközben egy bűvészt hoznak be a klinikára, mert az egyik mutatványa közben hirtelen leállt a szíve és vérezni kezdett. A diagnosztizálása közben House észreveszi, hogy a 13-asnak remeg a keze, s néha ügyetlenkedik, ez pedig felkelti a figyelmét. Hamarosan rájön, hogy a lány anyja Huntington kórban szenvedett, így 50 százalék az esély arra, hogy a nő szintén örökölte ezt a betegséget.
Read MoreJátékok
House-nak döntenie kellene, hogy a négy jelölt közül, ki az a kettő, aki maradhat. Bár ő több embert szeretne, ám Cuddy ezt nem fogja megengedni. House ezért egy terv részeként bevonja a csapatot és úgy kezel egy drogos rock-zenész pácienst, mint egy játék résztvevőjét. Meglepetésre azonban a két női játékos hajba kap egymással, így House kirúgja Amber-t és 13-ast, de Cuddy azt javasolja, hogy 13-ast tartsa inkább meg. Így aztán megint csak House kerül ki győztesen a játékból…
Read MoreKis karácsony, nagy hazugság
Kalandparkban kezdődik a jelenet. Egy tinédzser lány falat mászik, akit egy biztonsági kötélen az anyja tart. A lány el kezd lemászni, erre hirtelen az anya elengedi a kötelet és a lány lezuhan. A egyedül nevelő anyáról tudni kell, hogy mindig igazat mond a lányának. House ezek után már ostromolja is a kérdéseivel a lányt. („Anyád hogy szereti?”). Közben jön a heti beteg (enyhe kurvabeütéssel), hogy a furcsa kiütései vannak. House, hogy mozgósítsa csapatát, mesteri módon ajándékozós cetlit oszt szét és természetesen mindegyiken ez áll: HOUSE. Hogy miért? Az ajándékozás egymás között széthúzást eredményez, így a dokik jobban dolgoznak. Természetesen 13-at kivéve mindenki kútba ugrik. A heti beteg mégis csak hazudott, mert a gyerek nem az övé és a csajnak riszperidont adnak, ami kimutatja, hogy a csaj emlőrákos. Elküldik kemóra és happy enddel zárul az epizód.
Read MoreFagyos
Doktor House és orvosi csapata ezúttal egy hatalmas távolságra lévő páciensen kell, hogy segítsenek. Dr. Cate Milton a Déli-sarkon végez pszichológiai kutatásokat, amikor is egy nap váratlanul rosszul lesz, ám az időjárás viszontagságai miatt ottreked, ezért műholdas kapcsolaton keresztül remél távgyógyítást House-tól. Eközben Cuddy beszünteti a kórházban a fizetős tévécsatornákat, mely döntés igen rosszul érinti House dokit. Elhatározza hát, hogy az emberein keresztül megpróbálja zsarolni Cameron-t, mint a kórházi döntőbizottság egyik oszlopos tagját, az eddigi, jól megszokott rendszer visszaállításáért.
Read MoreVáltozás kizárva
A zene világában dolgozik a nő és drogozik. Változtatni akar, áttér a zsidó hitre. Az esküvőjén rosszul lesz. Mindenki azt hiszi, hogy mégsem hagyta abba drogozást. House tudni akarja, hogy Amber miért van együtt Wilsonnal.
Read MoreA jófiúknak befellegzett
House szerint az ember nem lehet csak úgy, egyszerűen kedves. Szerinte ugyanis a kedvesség semmi más mint érdekből elkövetett bűncslekmény. Ám van egy ember, aki megdönteni látszik az elméletét, mert mindenkihez túlzottan kedves, és semmivel sem lehet felidegesíteni. A felesége szerint a férje szifiliszes, aki a kezelés hatására megértő hitvesből lassan agresszív akarnokká változik…
Read MoreÁlomvilág
Daganatos betegségben szenved a szappanoperák királya, aki egyben House doki kedvence. A diagnózissal azonban több orvos nem ért egyet. House a szívére veszi, hogy nem bíznak az ítéletében, ezért elrabolja a színészt, hogy bebizonyítsa az igazát. Cuddynak ez a megoldás egyáltalán nincs ínyére, és az időzítés is a lehető legrosszabb, mert éppen ellenőrzés van a kórházban. Mellesleg Wilsonról sem Amber, sem doktor House nem akar lemondani, a harc folytatódik.
Read MoreHouse feje
Bárban tér magához dr. House. Egy táncosnő társaságában van, de fogalma sincs róla, hogyan került oda. Rövidesen kiderül, hogy House doki buszbalesetet szenvedett, és a súlyos fejsérülés agyrázkódást, traumát és részleges amnéziát okozott nála. Egy biztos, Gregory House munka után kocsmázni indult, buszra szállt, ám a többire nem emlékszik. Azt viszont szentül hiszi, hogy valaki nagy bajban van a buszon ülők között. Chase hipnózisban próbálja kiszedni belőle, mit tud.
Read MoreWilson szíve
Kiderül, hogy Amber az, akit House-nak meg kell mentenie, ezért mindenki a lányt keresi. Rövidesen meg is találják: ő az egyik azonosítatlan áldozat, aki eszméletlenül fekszik a kórházban. Átszállítás közben Amber szíve leáll, Wilson pedig hibernálja, hogy időt nyerjen. Eközben az jár a fejében, mit keresett éjszaka együtt Amber és House ugyanazon a buszon. House továbbra sem emlékszik semmire, ami nagyon idegesíti a kollégáit, különösen Wilsont.
Read MoreA halál mindent megváltoztat
Wilson nincs jóban House-szal Amber halála óta, s fel is akar mondani a kórházban. Cuddy közben House-t próbálja rávenni, hogy kérjen bocsánatot Wilsontól és bírja maradásra. A beteg hangyákat hallucinál, 13 viszont Huntington kórban szenved.
Read MoreNem rák
Négy halott, egy haldokló és egy beteg: valamennyien ugyanattól a donortól kaptak egy-egy szervet. House magándetektívvel figyelteti Wilsont, majd konzultációs ürüggyel keresi fel a barátját, de ő továbbra sem akar hallani sem a kórházról sem House-ról.
Read MoreKedvezőtlen kimenetel
House újsütetű magaándetektív-barátjával, Lucassal, (akinek szintén tetszik Cuddy) kompromittáló adatokat gyűjtet csapata tagjairól, miközben egy látástorzult festőről derül ki, hogy gyógyszerkísérletek alanya volt.
Read MoreApajegyek
House el sem akar menni apja temetésére, ezért Cuddy védőoltás helyett elkábítja az orvost, hogy Wilson elvihesse a gyászszertartásra. House szabotálni akarja az utat s a gyászbeszédet, mivel nem őriz jó emlékeket az elhunytról, és állítja, hogy nem a biológiai apja halt meg. Közben a csapat egy valaha Kínából örökbefogadott fiatal nő esetével birkózik, aki minden létező függőségben szenved.
Read MoreA szerencsés Tizenhármas
A halálos betegségben szenvedő, önsorsrontó 13 alkalmi szeretője lesz rosszul a légyott után, s mint kiderül, azért ismerkedett meg a lánnyal, hogy House-hoz kerülhessen régi panaszával. Cuddy örökbe fogadott egy gyereket, amiben Wilson segített neki. A hír felkavarja House-t.
Read MoreÉlvezet
Cuddy születendő babájának biológiai anyja hirtelen veszélybe kerül, s a magzat is beteg. A szerencsés szülés után a kismama meggondolja magát, mégsem adja örökbe a gyereket. House vigaszképp megcsókolja Cuddyt. Közben egy alvajáró, kokainista, érzelemszegény apa, s szintén érzéketlenségben szenvedő lánya okoz fejtörést a csapatnak.
Read MoreVágyódás
Wilson mindent elkövet, hogy Cuddyt és House-t összehozza, de kerítőnői kísérlete kudarcba fullad: a két ember külön-külön vágyakozik egymásra a továbbiakban is. A beteg viszont semmilyen körülmények között sem hajlandó elhagyni a lakását, ami nem kis kihívást jelent a vele foglalkozó Cameronnak és Chase-nek.
Read MoreNagykorúság
A 16 éves beteg összevissza hazudozik, de House úgyis rájön mindenre. Foreman klinikai kísérletekben akar részt venni, s közben egy kis srácot is megment.
Read MoreUtolsó menedék
Egy pisztollyal felszerelt túszejtő követeli, hogy vizsgálják meg. A csapat és a túszok bezárva Cuddy egyre inkább leamortizálódó irodájába, csak Cuddy jöhet-mehet a szükséges eszközökkel. A beteg minden neki beadandó gyógyszert először 13-on tesztel, aki rosszul is lesz a számára veszélyes szerektől.
Read MoreMiért nem esznek kalácsot?
Cuddy tönkrement irodája helyett House-ét használja, megharcolnak az asztal feléért, s mindent megtesznek azért, hogy a másikat kitúrják. Az aktuális beteg egy képmutató fitneszedző nő, aki valójában leszűkített gyomra miatt fogyott le. Foreman megkezdi 13 Huntungtonos kezelését. Eközben Kutner és Taub House nevében gyógyítanak betegeket az interneten, de melléfognak.
Read MoreÖröm a világnak
Egy 16 éves lányról kiderül, hogy nemrégiben szült, de a csecsemőt elrejtette. Cuddy megtalálja a babát és – mivel a gyerek anyja meghal – magához veszi a csöppséget. A csapat gondolatai közben a karácsonyi ajándékozás körül forognak.
Read MoreFájdalom nélkül
Már az öngyilkossággal is megpróbálkozott a páciens, aki éppúgy krónikus fájdalmakkal küzd, mint House. Cuddy több időt akar tölteni a kisbabával, s rájön, hogy ez nem fog menni a kórházvezetés mellett. Foreman és 13 kapcsolata bonyolódik.
Read MoreNagy gyerek
Cuddy a babával marad, s ideiglenesen átadja a vezetést Cameronnak, aki a House-szal való hatalmi harcot és a szívatást is kénytelen átvállalni. A beteg egy vért köhögő, House szerint túlontúl jóságos tanárnő. 13 placebót kap, Foreman gondban van, hogy beavatkozzon-e.
Read MoreJó mindenek felett
A beteg főzés órán lesz rosszul, s mint kiderül, valaha rákkutató-orvos volt, de meg akarta valósítani saját vágyait, ezért visszavonult. Ez persze elgondolkodtatja a csapat tagjait is arról, hogy mi fontos és mi nem. 13 szenved kísérleti gyógyszere mellékhatásaitól, Cuddy viszont visszatér, mert Cameron nem bírja tovább House-t és a posztot elviselni.
Read MoreA gyengédebb én
A tinédzser fiúnak női és férfi DNS-e is van. A gyerek nemét a szülők választották meg anélkül, hogy vele megbeszélték volna. 13 és Foreman úgy tesznek, mintha szakítottak volna.
Read MoreTársadalmi szerződés
Egy könyvszerkesztő hirtelen gátlástalanul kimond mindent, amit gondol. Wilson és Taub titkol valamit, s ez idegesíti House-t.
Read MoreCicc-cicc!
A szanatórium macskája azok mellé fekszik le, akik hamarosan meghalnak. A szanatóriumban dolgozó, s eléggé rémült páciens ki akarja magát vizsgáltatni, mivel mellé is leheveredett a cica.
Read MoreBezárva
A páciens kerékpárbalesetet szenved, s képtelen kommunikálni. Az ő perspektívájából látjuk a történetet, kínlódását, hogy észrevetesse: egyáltalán nem agyhalott. A szintén New Yorkban motorbalesetet szenvedő House kitalálja, hogyan kommunikálhat a férfival.
Read MoreEgyszerű magyarázat
Egy idős házaspár mindkét tagja beteg lesz, ám a férfi állapota javulni kezd, ezért az asszony, aki hat hónapja ápolja férjét, neki akarja adni a szívét. A csapatnak közben Kutner halálával is meg kell birkóznia.
Read MoreMegosztott House
Egy siket tini a beteg, akinek az anyja elutasítja a lehetőséget, hogy fia újra halljon egy műtét után. House hallucinálni kezd a kialvatlanságtól.
Read MoreA bőre alá is
Egy balerina a beteg, akinek összeesik a tüdeje és lehámlik a bőre. House-t Amber kísérti.
Read MoreMindkét orcádat
A beteg két agyféltekéje egymástól függetlenül működik, s osztott személyisége harcol egymással. House a Cuddyval töltött éjszaka következményeit latolgatja, amikor rádöbben, hogy mindent csak hallucinált. Cameron és Chase megtartják az esküvőt, miközben Wilson beszállítja House-t a Mayfield Pszichiátriai Klinikára.
Read MoreRomlás
House hallucinációi kezelése miatt miatt bevonul a Mayfield Pszichiátriai Klinikára. Egy nap azonban fellázad, mert minél előbb ki akar kerülni a kórházból. A kezelőorvosa, Darryl Nolan azonban további rehabilitációt javasol, ezzel kezdetét veszi kettejük párharca…
House magát okolja, amiért egy betegtársa szuperhősnek képzelvén magát, majdnem meghal. Dr. Nolan különböző feladatokkal segít az emberek iránti bizalom, kapcsolatteremtés, az önismeret és a bocsánatkérés képességének kialakításában...
Read MoreBöhöm baki
House lemond a vezető-diagnosztai pozíciójáról a Princetonban, Foreman pedig átveszi a vezetést. Az első esete egy égető kézfájdalomra és duzzadt nyirokcsomókra panaszkodó videojáték-tervező, de a beteg - miután az orvosok kifogytak az ötletekből - az internetet hívja segítségül, s természetesen House oldja meg az ügyet. A csapat fogyatkozik, mivel Taub felmond, 13-at pedig a hatalommániás Foreman rúgja ki. House főzésbe temeti energiáját, de kezelőorvosa tanácsára visszatér a diagnosztizáláshoz.
Read MoreA zsarnok
A hiányzó Taub és 13-as pótlására visszatér Chase és felesége, Cameron a csapatba, amelyet újra House vezet. Egy afrikai diktátor az aktuális beteg, akinek leleteit Chase szándékosan elkeveri, így a páciens meghal. Foreman rájön a halál okára, de nem mártja be kollégáját. Eközben House egy morcos szomszédot is kigyógyít a fantomfájdalom okozta nyűgből.
Read MoreInstant Karma
A gazdag üzletember szerint a sors büntetése, hogy a fia megbetegedett. Eközben Foreman és Chase Dibala diktátor esetének prezentációjára készül, ki kell magyarázniuk a halálát.
Read MoreIsmeretlen ismerősök
A beteg vérzik és hazudik folyvást, miközben House, Wilson és Cuddy egy gyógyszerészeti konferencián múlatja az időt. Kiderül, hogy House és Cuddy egyetemista korukban már voltak együtt egy éjszaka, ám a nő nem akarja folytatni az egykori kapcsolatkezdeményt, mivel összejött Lucassal, a magánnyomozóval. Chase végre bevallja Cameronnak, hogy köze van a diktátor halálához.
Read MoreCsapatmunka
Egy pornószínész megmentése a feladat. House visszakapta az engedélyét, ám nincs csapata, csak Foreman segédkezik neki a team összerántásában. Sikerül is mindenkit visszacsábítani, csak Cameron távozik bűnös férje miatt.
Read MoreA tudatlanság áldás
House szét akarja robbantani Cuddy és Lucas kapcsolatát, ezért meghívatja magát hozzájuk hálaadásra, ám a Cuddy által megadott címen senkit sem talál: a társaság máshol ünnepel. House válaszul Lucasnál rúg be szerelmi bánatában. A hetibeteg zseni, de szándékosan butítja magát egy köhögés elleni szerrel.
Read MoreElőrehaladás
Egy óriás focista a hetibeteg, aki megvadul a pályán, de az akcióból semmire sem emlékszik. House Foreman börtönből szabadult testvérét veszi fel asszisztensnek, hogy Foremant zrikálja. Wilson bosszút áll a közös lakásban zajló anomáliák miatt, ám ezekért kivételesen nem House a felelős.
Read More5-től 9-ig
Az epizód Cuddy egy mozgalmas napját kíséri végig a hajnali keléstől a hazatérésig. A megoldandó problémák közt szerepel a kórház lejáró biztosítása, ami helyett jobb ajánlatot kellene kisajtolni, House viszont maláriával akarja megfertőzni egy betegét, a gyerek lázas, a klinikán kekec a beteg, a gyógyszerész lopja a gyógyszert, s egy páciens perrel fenyegetőzik.
Read MoreMagánéletek
House, Wilson és Chase rapidrandira mennek, miközben a csapat egy haldokló bloggernő baját póbálja kideríteni. House rájön, hogy Wilson valaha szerepelt egy pornófilmben, s ezért minden létező módon bosszantja a barátját.
Read MoreFekete lyuk
Egy 17 éves lány rosszul lesz a planetáriumban és miközben a szervei sorra mondják fel a szolgálatot, hallucinál. Felépüléséért nemcsak a barátja, hanem annak apja is aggódik. Taub a felesége bizalmát próbálja visszaszerezni, Wilson és House pedig közös lakásuk berendezése miatt vitázik.
Read MoreVesztegzár
Egy újszülött eltűnik a kórházban, ezért lezárják a kapukat a nyomozás idejére. Az összezártság idején Taub és Foreman az irattárban szórakozik, a Chase házaspár a válását beszéli meg, House egy haldoklóval beszélget, mialatt Cuddy megtalálja a babát. (Az epizódot Hugh Laurie rendezte.)
Read MoreA bukott lovag
A hagyományőrző középkori vásár lovagi tornáján az egyik résztvevő összeesik, a szeme vérzik, testét kiütések borítják. House pedig a lakásban meztelenül flangálva Wilson exével, Sammel fut össze.
Read MoreNyitottság
A hetibeteg egy nyitott házasságban élő asszony, aki a rosszulléte előtt a szeretőjénél volt. Taubnak megtetszik a nyitott párkapcsolat ötlete és javasolja a feleségének, hogy kipróbálhatnák ők is ezt az életformát.
Read MoreMost mi lesz?
Miután House és Cuddy végre bevallják egymásnak az érzelmeiket, úgy döntenek, hogy próbaképpen egy teljes napot töltenek együtt House apartmanjában. Eközben a kórház egyetlen idegsebésze súlyos állapotba kerül, amellyel a csapat igyekszik megbirkózni, ám akkora a fejetlenség Cuddy és House távollétében, hogy mindez akár a Princeton jó hírnevébe is kerülhet...
Read MoreÖnző
Egy szívelégtelenségben szenvedő fiatal lányt életveszélyes állapotban szállítanak be a Plainsboro Klinikára. House persze új lendületet kap a különleges esettől, és kísérletezni kezd a betegen, hogy vajon mi okozhatja nála a szívelégtelenség tüneteit. Cuddy azonban közbeszól, ami kettejük kapcsolatába némi feszültséget hoz...
Read MoreAz írás elszáll...
Egy népszerű gyermekregény-írónő öngyilkosságot kísérel meg, amely felkelti House figyelmét, ugyanis nagy rajongója a nő könyveinek. Doktor House személyesen keresi fel őt, és intézi el a pszichiátriai kezelését, majd különös alkut ajánl a számára. Eközben azon is komolyan aggódik, hogy vajon van-e biztos, közös jövőjük Cuddy-val...
Read MoreMasszázsterápia
Az orvoscsapat legújabb páciense egy családos nő, aki megmagyarázhatatlan gyomorfájdalomtól szenved és állandó hányinger gyötri. Eközben Cuddy tudomást szerez arról, hogy House még mindig tartja a kapcsolatot a masszázsterapeuta barátnőjével.
Read MoreNem könnyű anyának lenni!
Egy újszülött kisbaba súlyos májelégtelenségben szenved, és a csapat döbbenten tapasztalja, hogy az édesanya, Abbey vére nyújt számára átmeneti gyógymódot. Természetesen közben mindent megtesznek azért, hogy rájöjjenek Kayla tüneteinek valódi okára, és a kezelésének lehetőségeire is. Ezalatt House és Wilson Cuddy lányára vigyáznak, és rájönnek, hogy a szülői szerepet nem nekik találták ki...
Read MoreHivatali politika
Cuddy megunja, hogy House túlhajszolja a csapatát, ezért ragaszkodik hozzá, hogy vegyen fel egy új embert. A jelölt egy harmadéves orvostanhallgató zseni; House viszont mindent elkövet, hogy pokollá tegye az újonc életét, miközben egy politikai tanácsadó furcsa tünetekkel járó májbetegségével is meg kell küzdeniük...
Read MoreFekete, akár a himlő
Egy lányt hoznak be a klinikára, magas lázzal és bevérzett szemmel. Fekete-himlőt diagnosztizálnak nála, amely azért is furcsa, mert harminc éve nem fordult elő ilyen megbetegedés. Kiderül, hogy az alany a Bermudákon nyaralt és egy elsüllyesztett rabszolgahajó közelében búvárkodott, amelyen régen a halálos járvány ütötte fel a fejét. A megfejtendő rejtély, hogy a kór hogy élhetett túl csaknem 200 évet, ráadásul vízzel érintkezve...
Read MoreKis áldozatok
Taub féltékeny a felesége új barátjára. Az orvoscsapat egy keresztre feszített férfit is próbál meggyógyítani...
Read MoreAz élet súlya
Egy férfi megmenti egy nő életét a metróban, ezután rosszul lesz, ezért a kórházba szállítják. Az illető hősködését House ostobaságnak tartja, de neki és csapatának fogalma sincs, hogy mi a férfi betegsége. Cuddy anyja eléri, hogy láthassa unokáját, és találkozik House-szal is.
Read MoreJutalom vagy bűntett
Cuddy a lányát egy elit-óvodába akarja beíratni, de House úgy véli: a kislány nem elég okos ahhoz, hogy bekerüljön az intézménybe. Egy kiképző-őrmester hirtelen összeesik egy bűnözőkkel foglalkozó táborban és a csapat ennek jár utána.
Read MoreCsaládi praxis
Cuddy édesanyja szívbetegséggel kerül be a klinikára, House nem akarja ellátni. Ez feszültségeket okoz Cuddy és House között.
Read MoreUnaired Pilot
This episode included 4 minutes of scenes which were edited out from the version that aired on November 16, 2004. It was released in limited number in magazines, etc. to introduce the program to the viewing audience. A web site was set up by FOX so that viewers could log on and give their opinions of the program.
Read MoreErre biztosan emlékszel
Egy nő ideiglenes bénulással kerül be a klinikára – a páciens egyébként hihetetlen memóriával rendelkezik. Eközben Taub a patológiai vizsgájára készül és Foreman segít neki.
Read MoreAn Evening With House
An evening with the cast and creators of House.
Held at The Achademy of Television Arts and Science
Read MoreKét történet
House részt vesz egy általános iskolai karriernapon, ahol elmeséli a gyerekeknek az egyik esetét miszerint egy ember "felköhögte" a tüdejét.
Read MoreVálságbiztos
Bert a válság miatt elvesztette a munkáját és titokban egy takarítócégnél dolgozik, ám egy nap rosszul lesz és bekerül a klinikára. Eközben House azzal a problémával viaskodik, hogy a Cuddyval való kapcsolata rosszabb orvossá tette.
Read MoreAn Insider's Guide
An inside look into the filming and production of House.
Read MoreRepeszek
Cuddy véres vizelete aggodalommal tölti el House-t, de hárítván a bajt, a kivizsgálás alatt nincs Cuddy mellett – aki a sikeresen átvészelt műtét után szakít a férfival. Az aktuális páciens szintén véreset vizel, s Taub meglepően empatikusan viselkedik a meg nem értett kamasszal.
Read MoreKegyvesztett
Egy szaglási zavarokkal küzdő hajléktalanról kiderül, hogy többek közt skizofréniája van. House elvesz egy zöld kártyára áhítozó nőt, az esküvő kiborítja Cuddyt.
Read MoreA múlt titkai
House elmegy 13-ért a börtön elé és visszaveszi a csapatba. Közben részt vesznek egy krumplilövő bajnokságon, s kiderül, miért ült 13. A röplabdaedző páciens egy gyűjtögetőmániás nő férje, s valamitől mindketten megbetegednek.
Read MoreUtolsó megkísértés
Martha nehezen dönti el, hogy elfogadja-e House invitálását a direkt neki kiírt rezidensi állásba. Eközben megharcol egy fiatal lány életéért, s emiatt csalni és hazudni kényszerül.
Read MoreVáltozások
Cuddy anyja azzal fenyegetőzik, hogy beperli a klinikát, Cuddy pedig arra kéri House-t, hogy segítsen leszerelni a furcsán viselkedő asszonyt – ebből persze taktikák és ellentaktikák sora bontakozik ki. Eközben a lottónyertes régi szerelmét keresi az unokatestvére segítségével, amikor rosszul lesz.
Read MoreA napi betevő
Egy bombakészítő tudós betegsége okoz fejtörést a csapatnak, miközben House és Wilson – folytatva gyerekes játékaikat – egy boxmeccs miatti fogadáson vitázik. House rájön, mitől veszített az ökölvívó, 13 viszont azt tudja meg, hogy House fokozódó fájdalma miatt kísérleti gyógyszerrel lövi magát.
Read MoreTovábblépés
House még a lábadozik. Cuddy rendezné a viszonyát House-zal...
Read MoreHúsz Vicodin
House 8 hónapja van börtönben, amiért belehajtott Cuddy házába, de ha öt napig nem keveredik balhéba, feltételesen szabadulhat. Az öt nap mozgalmasan telik a börtönbéli bandák fenyegetései és az egyik rabtárs érdekesnek látszó betegségének illegális diagnosztizálása közepette.
Read MoreÁtültetés
Miután House még két hónapot ült, Foreman - a kórház új igazgatója - eljön érte, hogy visszaállítsa a munkába. A dolgok teljesen megváltoztak: House elvesztette irodáját, csapatát és Wilson barátságát. Foreman új segéderőt ad House mellé Dr. Chi Park személyében, akivel egy átültetésre váró tüdőt kell megmenteniük.
Read MoreJótékony ügy
Ben miután inkognitóban egymillió dollárt adományoz egy alapítványnak, rosszul lesz és összeesik. A gazdag és betegesen önfeláldozó pácienst House megpróbálja adományra bírni, hogy régi csapata visszatérhessen. Tizenhárom House érzelmi zsarolására visszatér egy ügy erejéig.
Read MoreKockázatos üzlet
Ted Barton 120 éves családi vállalatát kényszerűségből Kínába költözteti, ám döntése sokaknak nem tetszik. A bírált tulajnak furcsa látászavara támad, s House őt is megpróbálja lenyúlni az osztálybővítés érdekében. Park fegyelmi tárgyalása, a hazafiság kérdése, s House manipulatív tőzsdézése fűszerezi az amúgy sem egyszerű esetet.
Read MoreA vallomás
A kisváros mindenki által becsült mintapolgára rosszul lesz egy szállodában, miközben a helyi szépségkirálynővel hetyeg. Chase és az immár kétgyerekes apává vált Taub visszatér a csapatba, s Foreman rögtön kémkedésre akarja rávenni őket. House fogadásokat köt, hogy tényleg Taub e az apja a gyerekeknek.
Read MoreSzülők
Ben halott apja nyomdokaiba lépve bohóc akar lenni, s legtöbbször gyermekzsúrokon lép fel – nem túlzott sikerrel. Az egyik alkalommal egy kisfiú ütésétől azonnal megbénulnak a végtagjai. Wilson Atlantic City-be készül egy boxmeccsre, ahová House is elmenne...
Read MoreHoltan eltemetve
House egyszerre két esettel is foglalkozik, egy vészesen tünethalmozó tini lányéval, s egy halott kisfiúéval – utóbbit titkolni kénytelen, mivel Foreman nem engedélyezte a nyomozást. Chase sokszor késik, és különös változáson megy keresztül, amely felkelti a többiek figyelmét...
Read MoreA paranoia veszélyei
Az ügyész Tommy egy tárgyaláson vesz részt, amikor rosszul lesz. Mint kiderül, nem kicsit paranoiás, egész fegyverraktárt rejteget a házában. Wilson be akarja bizonyítani, hogy House-nak fegyvere van, Taub viszont nőt akar keríteni Foremannak.
Read MoreJobbik fél
Egy Alzheimer-kórban szenvedő beteg Plainsboro-ba jelentkezik, hogy a kórházi gyógyszerkísérletben vegyen részt. Wilson pedig egy olyan pácienst kezel, aki az állítása szerint szexuális élet nélküli házasságban él...
Read MoreSzökevények
A kórházba kerül egy Callie nevű hajléktalan lány és a kísérője, akit az apjának hisznek. A füle elkezd vérezni, így House elvállalja az esetét. Adams azonban mindenáron értesítené a gyámügyet. Taub eközben nehezen tudja jól érezni magát a lányaival.
Read MoreSenki sem hibás
Chase-t dulakodás közben leszúrja egy szteroidkezeléstől bekattant páciens. A csapat fegyelmi eljárás alá kerül, hogy kiderítsék, hogyan fajulhattak el ennyire a dolgok, s ki a felelős azért, hogy Chase életveszélybe került, s lebénult.
Read MoreChase
A sérüléséért House-ra haragvó Chase munkába állásakor egy felavatása előtt álló apácajelöltnek adja vissza a hitét. A gyengéd kapcsolatba forduló gyógykezelés mindkettőjüket meggyőzi arról, hogy nem változtathatnak az életükön, így House csapata ismét teljes.
Read MoreA ház ura
Dominikának - House ukrán feleségének - zöldkártyára van szüksége, így némi pénz fejében megkörnyékezi névleges férjét, hogy játsszák el a boldog házaspárt az ellenőr előtt. A dolog nem olyan vicces, mert ha lebuknak, House mehet vissza a börtönbe. Eközben House helyettest keres, s a csapat tagjai majd összetörik magukat, hogy a férfiatlanul viselkedő páciens baját kiderítsék.
Read MoreA szerelem vak
Will Westwood vakon született, de ettől függetlenül teljes életet él. Egy boltból kijövet rosszul lesz és összeesik. Az orvos édesanyja érkezik a városba és ennek House nem örül...
Read MoreBelső kényszer
Két jégkorong-játékos összeverekedik. Az egyikük vért kezd köhögni. Taub ellenszenvet érez a fiú iránt, de később House eléri, hogy megkedvelje. House azt állítja, hogy Wilsonnak van egy 11 éves fia.
Read MoreKi kelti ki a kiscsibéket?
Egy vért könnyező beteg kerül House-ékhoz. Chase és Adams átkutatják a beteg lakását, ahol furcsa dolgot találnak: a férfi egy luxus guminővel él. Közben House új barátnőt keres, mert a régi prosti kidobta őt Dominika miatt, aki mégiscsak a felesége. Közben Parknak és Taubnak is randija akad, de nem sok sikerrel járnak. House nem mondja meg Dominikának, hogy megkapta az állampolgárságot.
Read MoreTest és lélek
Egy hmong (ázsiai - főleg Kínában élő - népcsoportba tartozó) kisfiút folyamatosan rémálmok gyötörnek, a fiú egy ilyen éjszaka után nem is lélegzik. Az álmok jelentősége a csapat tagjai közt is beszédtémává lesz. House-nak nincs szíve megmondani Dominikának, hogy megkapta a zöld kártyát, ám amikor kiderül az igazság, felesége sértődötten elhagyja. Wilson megdöbbentő bejelentést tesz...
Read MorePost Mortem
A kórház kórboncnoka boncolás közben rosszul lesz, majd önmagát is megvágja, de nincs tudatánál. Az összes ottani orvos statisztikáit ismeri, és a legkevesebbet hibázó House-t akarja, de Wilson épp kirándulni viszi őt, így a feladat Chase-re vár...
Read MoreMindenki meghal
House egy tette miatt börtönbe kerülhet újra, ha valaki magára nem vállalja a tettét. Később olyan tettre szánja el magát, hogy Wilsonnal lehessen haláláig amire senki nem számított volna...
Read MoreThe Concept
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Casting Sessions With Hugh Laurie
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Medical Cases
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Set Tour
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
House-isms
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Dr. House
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Blooper Reel: Season 2
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
It Could Be Lupus
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Blooper Reel: Season 3
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Anatomy Of An Episode: The Jerk
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
House Soundtrack Session
with Band from TV
Read MoreOpen House: The Production Office
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Blood, Needles and Body Parts
The House Prop Department
Read MoreHouse's Soap
Prescription Passion
Read MoreNew Beginnings
season 4 extra
Read MoreMeet The Writers
season 4 extra
Read MoreThe Visual Effects of House
season 4 extra
Read MoreAnatomy of A Scene: The Bus Crash
season 4 extra
Read MoreMy Favorite Episode So Far
season 4 extra
Read MoreHouse Meets A Milestone: The 100th Episode
Season 5 extra
Read MoreKeeping It Real: Accuracy In Writing
Season 5 extra
Read MoreDr. Mom: Cuddy's storyline
Season 5 extra
Read MoreAnatomy Of A Teaser: House Divided
Season 5 extra
Read MoreHouse Guests: Casting the Show
Season 5 extra
Read MoreA Different POV: Concept meeting for episode 'Lockdown'
Season 6 Extra
Read MoreBefore Broken. Backstory
Season 6 Extra
Read MoreA New House for House
Season 6 Extra
Read MoreNew Faces in A New House
Season 6 Extra
Read MoreCrazy Cool Episode: Epic Fail
Season 6 Extra
Read MoreAnatomy of an Episode: Bombshells
Season 7 extra
Read MoreThirteen Returns
Olivia Wilde comes back as Dr Remy"Thirteen"Hadley
Read MoreMeet Martha Masters
Introducing Amber Tamblyn's Influential Yet Neurotic Character
Read MoreHuddy - Dissected
House and Cuddy A Behind The Scenes Look At The New Couple
Read MoreThe Doctor Directs: Behind The Scenes with Hugh Laurie
Hugh Laurie on the set of House for a look at making of a Landmark Episode
Read MoreEverybody Dies: A Postmortem
The Cast and Crew of House reflect on the Series Finale
Read MoreAngry Valley Girl Take
Angry Valley Girl Take of scene from Season 3
Read MoreDaddy's Boy: The Valley Girl Version
Alternate Take from Daddy's Boy episode in Season 2.
Read MoreSleeping Dogs Lie: Valley Girl Edition
Alternate Take from Sleeping Dogs Lie episode in Season 2.
Read MoreCane & Able: Angry Valley Girl Version
Alternate Take from Cane & Able episode in Season 3.
Read MoreHugh Laurie on House
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.
Sleeping Dogs Lie (Alternate Scene)
We don't have an overview translated in English. Help us expand our database by adding one.