Alex Zakrzewski — Rendező (Director)
Epizódok 17
Lassú méreg
2000 szilveszterén két fiatal pár együtt mulat egy szórakozóhelyen. Greg rosszul lesz, és egyedül indul haza. Útközben elgázolják. Évekkel később jelentkezik egy nő, aki azt hiszi, 2000 szilveszterének éjszakáján részegen elgázolt valakit, mert amikor kijózanodott, véres volt a kocsija. Rush felkeresi az özvegyet, aki immár az egykori baráti házaspár férfitagjának felesége.
TovábbiBörtönterror
Egy felszámolt börtön közelében egy férfi maradványaira bukkannak. Az egykori őrök szerint egy Hank nevű elítélt holttestét találták meg, aki annak idején többször is megkísérelte a szökést. A hajdani cellatárs elmondta, hogy a börtön igazgatója folyamatosan terrorizálta a rabokat. Hank két évet kapott, mert egy pár csizmát lopott a szerelmének. A szökési kísérletek miatt azonban a büntetését húsz évre súlyosbították.
TovábbiFéltékenység
1969-ben holtan találnak egy fiatal lányt a barátja lakásán. A barátját gyanúsítják, aki aznap Kanadába szökött, de több mint 30 évvel később hazament az apja temetésére. Ekkor azonnal letartóztatják. Ő azt állítja, hogy azt sem tudta, hogy a lány meghalt, csak a besorozás elől menekült Kanadába, mert nem akart Vietnamban harcolni, mint a lány bátyja, Brian, aki megsérült és tolószékbe kényszerülve kábítószer-függővé vált.
TovábbiVakhit
A sorozatgyilkos Roy Anthony 25 éves börtönbüntetése a végéhez közeledik. Bár előre kijelentette, hogy újra ölni fog, a hatóságok kénytelenek kiengedni, hacsak nem derítenek fel egy újabb gyilkosságot, amelynek annak idején a férfi volt az elkövetője. A hetvenes években holtan találták egy elegáns lakóépület portását. A fiú New Yorkba készült a barátnőjével. Rush nyomozó és társai kiderítik, hogy a börtönben lévő sorozatgyilkos ismerte a fiút.
TovábbiA gyógyulás ára
Egy ismeretlen női holttestet találnak a nyomozók az ötvenes években. A portréja alapján Otis Bettie-re, a mamájára ismer. Kiderül, hogy Bettie labilis idegállapotú, depresszióra hajlamos volt, a egy eset kapcsán elmegyógyintézetbe zárták.
TovábbiA drogfutár
1998-ban egy drogfutár lányt holtan találnak egy templom közelében. Hasát felvágták, minden valszínűség szerint a gyomorban szállított drogkapszulákat keresték. Hét évvel később elfogják Ramirót, a lány egykori megbízóját. Kiderül, hogy Valens ismerte a lányt, mert akkoriban beépült a szervezetbe, és Ramiro sofőrjeként dolgozott.
TovábbiÉdes kis bolond
Aimee egy 1929-es megoldatlan gyilkossággal keresi fel a nyomozókat. A dédanyját ölték meg akkor, és semmit sem tud róla a nevén kívül. Úgy érzi, hogy azóta is átok sújtja a család nőtagjait. Rush örömmel segít neki, bár nagyon nehéz dolga van ennyi év távlatából. Kiderül, hogy Violetnek, a szeleburdi fiatal lánynak, aki dalszövegeket írt, viszonya volt egy dúsgazdag emberrel, akitől gyereke született. Épp akkoriban tört ki a gazdasági válság. A férfi nem vállalta fel a gyereket, de a húga adott Violetnek egy értékes órát, amit eladhatott. hogy pénzhez jusson.
TovábbiCsatamező
A csinos, családos Dana hivatásos katona, aki egy nap behívót kap Irakba. Három hónappal később hadirokkantként tér vissza: egy rakétatámadás során elveszítette az egyik karját, míg Tommynak, a legjobb barátjának a lábát kellett amputálni. Nem sokkal hazaérkezésük után Dana eltűnik, és néhány évvel később a folyóból előkerül a művégtagja.
TovábbiBüszkeség és balítélet
2002-ben, egy reggel, 8:30-kor két különböző helyszínen megölnek két fiatalt. A két ügynek látszólag semmi köze egymáshoz. Madison egy jó környéken lakó, rendes lány, a másik pedig afroamerikai drogdíler. A nyomozók kiderítik, hogy a két ember valójában ismerte egymást, de egymástól függetlenül haltak meg. Haláluk oka mégis közös: mindketten megsértették valaki büszkeségét.
TovábbiNéma lesben
A Jacobi családot lemészárolják, csak a kamaszlány, Kim marad életben, de a trauma következtében semmire nem emlékszik. A nyomozók kérdései előcsalogatják foltokban az emlékeit. Apja munkanélküli volt, anyja keresetéből élt a család. Az apa észreveszi, hogy Kim korához képest túlságosan kacéran chatel egy bizonyos Rómeóval a világhálón, amiből óriási veszekedés lesz.
TovábbiTomboló düh
Végez magával Teddy Nimmo, akit három kisiskolás megölése miatt ítéltek el több mint tíz évvel ezelőtt. Teddy anyja egy különös levéllel állít be az irodába, ami olyan információkat tartalmaz, melyek nem kerültek nyilvánosságra. Lillyék nyomozni kezdenek az ügyben, mert az új bizonyítékok alapján nagyon úgy tűnik, nem a két hírhedt rossz fiú, Teddy és Dylan követték el a gyilkosságokat. Hamarosan az is kiderül, hogy Joe Connelly nyomozó erőszakkal vette rá Teddyt a beismerő vallomásra.
TovábbiMegbélyegezve
Egy razzia során egy egykori elítélt kézfejét találják az egyik drogdíler fagyasztójában. A nyomozás kideríti, hogy a férfi szabadulása után megpróbálta helyreállítani a kapcsolatát kamasz fiával, de a volt felesége és a fia mostohaapja nemigen örültek a felbukkanásának. Egykori bűnöző társai újra a könnyű pénzszerzés útjára akarták csábítani, de sokáig ellenállt. Egy helyi rendőr is folyamatosan zaklatta, mindenáron vissza akarta juttatni a börtönbe.
TovábbiBecsületbeli ügy
Az ötvenes években egy eltávozásról nem tér vissza a hajóra James Tully, a fiatal tengerészgyalogos. Dezertőrnek nyilvánítják, ami nagy szégyen katonai múltra visszatekintő családja számára. Egy építkezés során mérgező anyaggal teli tartályok kerülnek elő egy területről, és egyikben megtalálják a fejbe lőtt James Tully maradványait.
TovábbiTanúvédelem
Egy aggódó anya keresi fel Lilyt, akinek a fia eltűnt. Az asszony férjét nem sokkal korábban meggyilkolták. Az egész család egy tanúvédelmi programban vett részt, a férj ugyanis egy nagy hatalmú maffiafőnök könyvelője volt, és arra készült, hogy vallomást tegyen ellene. A nyomozók hamar a fiú, Jeff nyomára bukkannak, de kiderül, hogy neki csupán egyetlen célja van: bosszút állni apja gyilkosain.
TovábbiRosszkor, rossz helyen
Will és Nick hazafelé mennek. Útközben Will még beugrik a sarki kisboltba tejért. Nick, aki a kocsiban várakozik, lövések dördülését hallja. Azonnal berohan a boltba. Papát, az öreg fűszerest lelőtték, és Will is golyóval a hátában, öntudatlanul fekszik a földön. A véres lábnyomok azt mutatják, hogy a tettes a hátsó ajtón át menekült. A nyomozók, akik kollégájuk életéért szorítanak, a szokottnál is nagyobb elszántsággal vetik magukat a gyilkos nyomába.
TovábbiAz elfelejtett hajó esete
40 év után egy hajó használaton kívüli gépházában találnak egy női holttestet. A holttestet sikerül azonosítani, de ennyi év távlatából nem egyszerű kibogozni a szálakat. Az egykori személyzet és az áldozat barátnőjének meghallgatása után mégis úgy tűnik, sikerül fényt deríteni az elkövető személyére.
TovábbiA bálkirálynő esete
A csapat egy 17 éves iskolai bálkirálynő meggyilkolásának ügyén dolgozik. Egykor cserbenhagyásos gázolásként kezelték az ügyet, mert a lány holtteste az úttesten hevert. Ám előkerül egy fényképezőgép, és az előhívott fotók ara utalnak, hogy gyilkosság áldozata lett. A történések éjszakáján barátja, Cole, túl részeg volt, hogy bármire is emlékezzen, noha ő az első számú gyanúsított.
További