English (en-US)

Name

Tamás Fodor

Biography

Hungarian (hu-HU)

Name
Biography

Fodor Tamás 1942. szeptember 3-án született Budapesten. Az 1960-ban alakult Universitas együttes alapító tagja, emellett rendezője és színésze is. Pedagógusként diplomzott 1965-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd ezt követően két évig volt tagja a József Attila Színház társulatának. Szinkronszínészként és rendezőként is dolgozott. 1969 és 1972 között az Irodalmi Színpadnál tevékenykedett, mint a társulat rendezője. 1971-ben megalapítja az Orfeo Stúdiót (a későbbiekben Stúdio K.). 1972 és 1983 között a Pannónia Filmstúdió szinkronrendezője, de ének-zene tanárként a Zeneművészeti Egyetemen is oktatott. 1986-tól 1990-ig a szolnoki Szigligeti Színház színésze, majd rendezője. Az ezt követő években politikai pályára lépett - volt országygűlési képviselő is, majd a rendszerváltást követően az Alternatív Színházak Szövetségének alelnöki tisztségét töltötte be. Első jelentősebb filmszerepét Bacsó Péter alkotásában, a Nyáron egyszerű (1964) fekete-fehér játékfilm Ciceró szerepében kapta. Ezt követte a főszereplésével készült Várakozók (1973), majd A feladat (1974) mellékszerepei, de a Térmetszésbe (1978) is meghívást kapott. A Vizsgálat Martinovits Ignác szászvári apát és társai ügyében (1979) filmdrámában a főszereplők között találjuk. rel közösen megrendezi a Woyzecket (1980), melyben szereplőként is jelen van. Horvát Árpádot alakítja a Mária-nap (1982), Eötvös Károlyt a Tutajosok (1988) című alkotásokban. Ezt követően látható az Egy államférfi nehézségei (1988), a Megint tanú (1995) és a Torzók (2001) című filmekben. Utolsó filmes munkái közé tartozik a 8 perc a konyhában (2008) megrendezése, de A nyomozóban (2008) is szerepet vállalt.

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login