76 filmek

A tizenkét esküdtnek, látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól ez a feszült és izgalmas, eredetileg tévéjátéknak szánt darab, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről, egyszóval az Emberről.

2019. december 25.

A kegyelem ára nagy formátumú, gondolatébresztő igaz történet, melynek főhőse Bryan Stevenson, a Harvardon frissen diplomázott ügyvéd, aki fényes és jövedelmező karrierlehetőségei helyett Alabamába megy, hogy a tévesen elítéltek igazát képviselje. Munkája az egyenlő igazságszolgáltatásért folytatott, történelmi léptékű harccá terebélyesedik, amelyben segíti őt Eva Ansley (Brie Larson) helyi ügyvéd. A páros egyik első és legnagyobb port kavart esete Walter McMillian ügye lesz, akit 1987-ben halálra ítéltek egy 18 éves lány meggyilkolása miatt. Az ítélet annak ellenére született meg, hogy az ártatlansága mellett szóló bizonyítékok túlsúlyban voltak, és az egyetlen tanúvallomás egy olyan bűnözőtől származott, akinek érdekében állt hamisan tanúzni.

2003. december 24.

A megtörtént eseményeket feldolgozó film Aileen Wuornos, az Egyesült Államok első női sorozatgyilkosának történetét mutatja be. Wuornos kegyetlen gyermekkorának következményeként tizenhároméves korára prostituált lesz. Floridában "országúti prostiként" keresi a kenyerét, kuncsaftjai zömét kamionosok teszik ki. Egy bárban összeismerkedik Selbyvel, szerelmes lesz. Mivel állást nem talál, kénytelen tovább folytatni az ősi mesterséget. Amikor egyik vendégével elfajulnak a dolgok, önvédelemből lelövi a férfit, s ezzel gyilkosságok tragikus sorozata veszi kezdetét. Két éven belül hét férfit öl meg, elmondása szerint, mindannyiukat önvédelemből. Végül hat gyilkosságot ismer be, melyért a bíróság halálra ítéli.

Oklahoma, 1873. A farmer Jed Coopert gyilkossággal és marhatolvajlással vádolja a Wilson kapitány vezette banda. Az ártatlan férfit Fenton bíró menti meg a lincseléstől, majd némi rábeszélés után felfogadja seriffhelyettesnek. Cooper ugyanis jobb szereti fegyverrel lerendezni a dolgokat, szerinte a golyó férfiasabb halál, mint az akasztófa. Miután elfog néhány körözött banditát, azok nyilvános akasztásán Wilson rálő Cooperre. Rachel, a boltosnő odaadó ápolásának köszönhetően azonban a férfi életben marad. Bosszút esküszik, és hajtóvadászatot indít Wilson és emberei után.

A louisianai apáca, Helen Prejean levelet kap egy halálra ítélt bűnözőtől. Matthew Poncelet hat esztendeje ül a siralomházban, két tinédzser megerőszakolása és meggyilkolása miatt szabták ki a legszigorúbb ítéletet. A fiatalember arra kéri, hogy legyen a lelki tanácsadója. A nővér elhatározza, hogy segít a magát ártatlannak valló férfinak. Mindent elkövet, hogy megmentse a kárhozatra ítélt lelkét, és kieszközölje számára a kegyelmet. Az idő azonban vészesen fogy, közeledik a kivégzés napja. A film Helen Prejean igaz történetén alapul.

A jóképű és világhírű hegedűművész, Ryan Harrison fantasztikus karrierje csúcsán van, amikor rövid, ám szenvedélyes viszonyba keveredik a felső tízezerből származó csábító démonnal, Lauren Goodhue-val. Mrs. Goodhue bűnbakként akarja felhasználni gazdag férjének meggyilkolásában, aki viszont felfedezte, hogy az asszony merényletet akar elkövetni az ENSZ főtitkára ellen. A kifinomult művész hamarosan üldözötté változik, olyasvalakivé, akit ártatlanul megvádolnak.

1997. október 30.

A kommunista Kínában elég csak gyanúsnak lenni ahhoz, hogy halálraítéljék az embert. Jack Moore jogász egy erotikus éjszaka után holtan találja maga mellett a csinos hostess lányt, és még majdnem ugyanazon a napon tárgyalás nélkül halálra ítéli a kínai bíróság. Az idegen az Amerika-ellenes országban nem számíthat senkire, Kínában ugyanis más a rendszer, mások a törvények és mások az emberek. Egy sikertelen menekülés után az ártatlan jogász végül maga száll szembe a rendszerrel, s életéért vívott küzdelmében váratlan segítőtársa akad kirendelt ügyvédnője, az előítéletekkel teli Sen személyében.

Morus Tamást az egyik legtisztességesebb és legbölcsebb bírónak tartják Angliában. A Királyi Tanács tagja és VIII. Henrik király bizalmasa, aki feleségével, Aragóniai Katalinnal kötött házasságát semmisnek kívánja nyilváníttatni, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. Ehhez II. Gyula pápa jóváhagyására van szüksége. Thomas Wolsey bíboros lordkancellár sikertelenül könyörög Morusnak, hogy segítsen neki nyomást gyakorolni a Szentszékre. Ő inkább lemond és megtagadja a királynak letenni a hűségesküt, bár barátai megpróbálják rávenni, hogy tegye le. De végül a fiatal köztisztviselő, Richard Rich, aki mindig is felnézett Morusra, megmutatja jellemgyengeségét, amelyet Morus mindig is gyanított benne. Eskü alatt hamis vallomással vádolja Morust, akit halálra ítél az állami bíróság. Bár elveszíti hőn szeretett családját, mégsem hajlandó lelkiismerete ellen tenni. Ezért lefejezik a Londoni Towerben 1535-ben.

2006. október 13.

1959-ben járunk. Manhattanben egyik parti éri a másikat, és a fogadások legragyogóbb csillaga Truman Capote. Amikor azonban meglátja a The New York Times egy brutális gyilkosságról hírt adó szalagcímét, számára a partik mindörökre véget érnek. Capote megszállottan veti bele magát az ügybe, melynek alapján megírja mesterművét, a Hidegvérrel című dokumentumregényt, és különös kapcsolatba kerül a gyilkosok egyikével. Ám a történet egy része kimaradt a regényből.

Az egyre rejtélyesebb halálesetek felkeltik Kinderman (George C. Scott) felügyelő figyelmét. Ő végzett nyomozást a korábbi, washingtoni ördögűzéssel összefüggésbe hozható titokzatos halálesetekkel kapcsolatban is. Ezúttal azonban egy még kegyetlenebb gyilkos szedi áldozatait. Kinderman sosem hitt az ördögben, a gonosz szellemek létezésében, vagy a megszállottságban. Ezúttal sem a misztikum megragadása hajtja, egyszerűen csak kézre akarja keríteni a brutális gyilkost. A nyomok egy férfihoz vezetnek, aki időnként Damien Karras (Jason Miller) atya arcvonásait ölti magára, aki még a washingtoni ördögűzés során halt meg.

1999. március 19.

Steve Everett kiégett, magányos férfi. Újságíróként dolgozik, de szakmájánál fontosabbnak tartja az italt, a nőket és jól bevált cinizmusát. Amikor tragikus balesetet szenvedett kollégája helyett őt küldik riportra, nem sejti, hogy élete legfontosabb napja kezdődik. Frank Beechumról, egy gyilkosságért halálraítélt férfiról kell írnia, és miközben a rutinmunkához szükséges adatokat gyűjti, talál egy-két olyan részletet, ami nem illik a képbe.

A The Stoning of Soraya M. című filmben egy francia újságíró megérkezik egy világtól elzárt iráni faluba, hogy megírja Zahra történetét unokahúgáról, akit Sorayának hívnak és szomorú halált halt. Zahra a történet a kezdetektől kezdi mesélni. Soraya férjnél van, férje pedig a helyi hamis mullah. Az ő világukban a nőkkel bármit megtehetnek, így kihasználhatják őket és akár halálra is ítélhetik. A fiatal és ártatlan lány is erre a sorsra jut.

Mikuma büntetett előéletű, viselt dolgai pedig újra előkerülnek, amikor egy szinte elfeledett lezáratlan ügy szintén újra előkerül.

München, 1943. Miközben Európa-szerte Hitler gyilkos háborúja tombol, egy fiatalokból, főként egyetemistákból álló csoport a passzív ellenállást választja, mint a nácik és az embertelen háborújuk elleni harc egyetlen hatékony formáját. Megalakul a Fehér rózsa nevű ellenállási mozgalom, amely a Harmadik Birodalom bukásáért küzd. Sophie Scholl az egyetlen nő a csoportban - az ártatlan, fiatal lány elkötelezett, félelmet nem ismerő antifasisztává érik. 1943 február 18-án Sophie-t a bátyjával, Hansszal együtt elfogják és letartóztatják, miközben röplapokat osztogatnak az egyetemen. A következő néhány nap folyamán Sophie és Mohr, az őt kihallgató Gestapo-tiszt között heves lélektani párbaj alakul ki.

David Gale (Kevin Spacey) egész életében a halálbüntetés ellen küzdött, egyetemi előadásokat tartott, könyveket írt, felvonulásokat szervezett. A sors, a nagy játékos azonban különös fordulatot tartogatott számára: a férfi most a siralomházban várja saját kivégzését, mert a texasi bíróság halálra ítélte őt egy kolléganője megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Bitsey Bloom (Kate Winslet), a helyi lap újságírója azonnal lecsap a témára. Ám sokkal többet kap, mint egy interjút: feladatot. A halálraítélt ugyanis elmeséli neki egész életét - és részletesen vall arról az összeesküvésről, amelynek következtében most halálba küldik. Bitsey úgy érzi, egy ártatlan ember élete múlik rajta, és elhatározza, hogy David Gale instrukciói alapján elkapja és leleplezi az igazi gyilkost. Ha szerencséje van, még azelőtt, mielőtt a professzort a kivégzőkamrába vezetik.

2004. december 7.

A hírhedt gyilkost, Lee Ray Olivert injekció általi halálra ítélik, de legnagyobb meglepetésére felébred a hullaházban. Kap egy második lehetőséget, csupán el kell vállalnia, hogy egy viselkedés-módosító gyógyszer mellékhatásait vizsgáló kísérlet résztvevője lesz. Úgy tűnik, hogy a szer használ, de mindig ott van a kérdés: lehet-e valóban hinni egy gyilkosnak?

1958. november 18.

Susan Hayward a legjobb színésznőnek járó Oscar- díjas alakítását láthatjuk ebben a filmben, amelyben a nyughatatlan lánynak egyszer csak a halálbüntetés rémével kell szembenéznie, egy olyan gyilkosságért, amelyet el sem követett.

1997. augusztus 17.

A tizenkét esküdtnek, látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól ez a feszült és izgalmas, eredetileg tévéjátéknak szánt darab, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről, egyszóval az Emberről.

1959. április 1.

Two close friends' plan to execute a flawless crime is crushed when one of them inadvertently leaves his glasses at the crime scene.

A film Aileen Wuornos, az első amerikai sorozatgyilkos nő története, vádirat a halálbüntetés és az elmebetegek megbüntetése ellen. 1992-ben a neves brit filmrendező, Nick Broomfield Aileen Wuornos: Egy sorozatgyilkos áruba bocsátása címmel filmet készített arról, hogyan fog össze Aileen anyja, ügyvédje és a floridai rendőrség, hogy a lehető legmagasabb áron sikerüljön eladniuk a szenzációvá dagasztott történetet. A haszonlesésnek és kapzsiságnak ebben a színjátékában Aileen tűnik az egyetlen hiteles emberi lénynek. 12 évvel később Broomfieldet beidézték a kegyelmi tárgyalásra, és levetítették Broomfield korábbi filmjét is, bizonyítandó, hogy az eljárás nem a megfelelő módon zajlott. Felszólalásában azonban Aileen váratlanul bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságokat.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés