47 movies

G20

April 10, 2025

Amikor ostrom alá kerül a G20-csúcs, az Egyesült Államok elnöke, Danielle Sutton válik az első számú célponttá. Miután sikerül kicsúsznia a támadók markából, túl kell járnia az ellenség eszén, hogy megvédje a családját, az országát és a világ vezetőit ebben az izgalmakban bővelkedő akciófilmben.

March 3, 2017

2029-et járunk, a mutánsok szétszéledtek. A megfáradt, magányos Logan a mexikói határ szélén, egy porfészekben bujkál, alkoholba fojtva bánatát. Társa a száműzetésben a csavargó Caliban, és a beteg X professzor, akinek elméjét súlyos rohamok gyötrik. Egyik nap egy titokzatos nő keresi fel Farkast. Egy különös kislánnyal érkezett, akit Logannek kellene biztonságba juttatnia. És a sokat próbált harcos elindul, hogy egy utolsó, életre-halálra szóló küldetés során beteljesítse sorsát.

Truman Burbank nem is sejti, hogy békés szülővárosa egy óriási stúdió, melyet egy jó fantáziájú producer-rendező ötlött ki és vezet. Truman a műsor főszereplője - de nem tud róla. Élete egy véget nem érő TV show, melyben az ott élő és dolgozó emberek hollywoodi színészek és még a szüntelenül csacsogó felesége is szerződtetett színjátszó. Ám Truman idővel egyre többet tud meg.

Bill Cage katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona, még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot.

December 25, 2019

Az apa a polgárháborúban harcol: négy lányának és feleségének így kell boldogulni. Ők azonban nem hajlandóak elfogadni a helyzetüket: szabadabbak, önállóbbak, bátrabbak kortársaiknál. Jo, Amy, Beth és Meg együtt nő fel: reménykednek, csalódnak, tanulnak és szeretnek – s közben felnőtté válnak.

Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjetek személyében vetélytársuk is akad. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt meg akarja akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön.

September 15, 2023

Keith Gill megtakarított pénzéből GameStop-részvényt vesz, majd posztol róla. Amikor a közösségi média felrobban, az ő és az őt követők élete, hirtelen megváltozik. Ahogy a tőzsdetipp mozgalommá válik, mindenki meggazdagodik – egészen addig, amíg a milliárdosok visszavágnak, és mindkét oldal a feje tetejére állítva találja a világát.

December 22, 2017

Mi történne, ha norvég tudósok új megoldással állnának elő az emberiség egyik legnagyobb problémájára, a túlnépesedésre? A megoldás a következő: zsugorítsuk az embereket úgy egy arasznyira, és adjunk 200 évet a teljes globális kicsinyítésnek. Az emberek lassan rájönnek, mennyivel tovább tart a pénzük egy miniatürizált világban. Egy jobb élet ígérete Paul Safranek átlagembert és feleségét, Audreyt is arra készteti, hogy hátrahagyva stresszes omahai életüket, lekicsinyíttessék magukat, és beköltözzenek a kisméretűek közösségébe. Ez a döntésük életre szóló kalandokat indít be…

Két gyerekkori jó barát úgy dönt, hogy csatlakozik a Rio De Jaineróban működő katonai rendőrség alakulatához. Miután mindketten hamar belerázódnak a kemény mindennapokba, egy speciális alakulat létrehozásába fognak, hogy a helyi kábítószer kereskedők méregfogait kihúzzák. Tervük véghezvitele sokkal nehezebb, mint gondolnák - rengeteg életveszélyes helyzetből kell kimászniuk, hogy felszámolják a maffia örökösen újjáformálódó hálózatát.

Ash az elátkozott erdőben végigszenvedett napok után - amelynek során saját maga ellen fordult jobbkezét kénytelen volt saját maga levágni - semmi másra nem vágyik, csak egy kis nyugalomra. Egy titokzatos könyv mágikus ereje azonban kocsijával és kézfeje helyére szerelt láncfűrészével együtt visszarepíti a középkorba. Nem marad túl sok ideje, hogy összeszedje magát, mivel egy századnyi lovas fogságába esik, egy várba hurcolják és másodpercek alatt halálra ítélik, majd egy kútba vetik. A sötét, nyirkos veremben azonban nincs egyedül - a kút rút, nyirkos, nedvedző, nyálkás szörnyetege már kinyújtotta felé a csápját. Most jön csak igazán jól a láncfűrész! Miután végzett a szörnyeteggel, szabadon távozhatna, ha tudná az időutazás módját. A vár varázslója szerint csak egy módon juthat vissza a saját korába: ha megszerzi a varázskönyvet, amelyet csontvázak sötét serege véd.

Egy feltörekvő fiatal művésznő csatlakozik a középiskola futócsapatához, és később felfedezi, milyen az igazi szerelem, amikor váratlanul beleszeret egy csapattársába.

Egy fiút, egy vakondot, egy rókát és egy lovat követhetünk nyomon, akik barátságot kötnek, és együtt utaznak, miközben a fiú otthont keres.

Egy fiatal sofőr felvesz két titokzatos nőt, akik át akarják bulizni az éjszakát. Azonban amikor felfedik valódi énjüket, a férfinak az életéért kell küzdenie.

September 25, 1981

A két megszállott futó, Harold (Ben Cross) és Eric (Ian Charleson) vérre menő küzdelmet vívnak egymással a győzelemért. Eric, az elszánt skót misszionárius Isten dicsőségéért fut, míg Harold a győzelmeivel akarja bebizonyítani jogos helyét a társadalomban. Ők ketten képviselik Angliát az 1924-es párizsi olimpián, s miután a futás mindkettőjük számára az életet jelenti, így küzdelmeik során hihetetlen indulatok és ellentétek feszülnek közöttük.

Az Amerikai irodalom Percival Everett Erasure című regényén alapszik, mely egy elkeseredett afroamerikai íróról, Monkról (Jeffrey Wright) szól, aki annak ellenére, hogy kritikailag többnyire pozitív visszajelzéseket kap, anyagilag sokkal kevésbé sikeresek a könyvei. Az viszont tény, hogy részéről hiányzik is az igyekezet, ugyanis már teljesen elege van abból, hogy minden második (afro)amerikai bestseller a feketék identitását vizsgálja történelmi vagy szubkulturális szempontból. Egy nap azonban úgy dönt, hogy meghackeli a rendszert: álnéven, egy menekült bűnöző identitását magára öltve ír egy olyan "önéletrajzi" regényt, mely minden előbb említett konvenciónak megfelel. Meglepetésére (?) a regényt felkapja a média, sőt még arra az irodalmi díjra is esélyes, ahol Monk a zsűri tagja.

Mary és Steve egészen másképp élték meg a randijukat. Steve mihamarabb szeretné elfelejteni, Mary azonban teljesen fel van dobva. A kissé szószátyár Mary nem is hagyja annyiban a dolgot, Steve után ered, hogy bebizonyítsa, kettejüket az Isten is egymásnak teremtette. A CCN tévétársaság operatőre azonban egyáltalán nincs elragadtatva Mary és piros csizmája láttán. Amikor Mary váratlanul beesik egy tárnába, fenekestül felforgat mindent.

Hihetetlen igaz történet a vietnami háborús hősről, William H. Pitsenbarger-ről, az amerikai légierő Pararescuemen-orvosáról, aki több mint hatvan embert mentett meg személyesen. Harminckét évvel később, a Pentagon alkalmazottja, Scott Huffman kivizsgálja Pitsenbarger kongresszusi kitüntetésérvényesítését, és felfedez egy magas szintű összeesküvést, amely az érem évtizedek óta tartó elutasítása mögött rejlik. Ez arra ösztönzi Huffmant, hogy átgondolja karrierjét az elesett pilóta és az igazságszolgáltatás érdekében.

Fény derül egy ifjú World of Warcraft-játékos titkos életére, amikor online barátai a fiú temetése után kapcsolatba lépnek a családjával.

Ez az inspiráló igaz történet egy esélytelen csapatról szól a nagy gazdasági világválság idején, akik reflektorfénybe kerülnek, amikor a világ minden tájáról érkező elit ellenfelekkel versenyeznek az 1936-os berlini nyári olimpián.

September 6, 2024

Inspired on the true story of Manolo Vital, a bus driver who helped create the modern Barcelona during the 1970s city's boom.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login