angol (en-US)

Név

David Sakurai

Életrajz

magyar (hu-HU)

Név
Életrajz

Édesapja japán, édesanyja dán. Féltestvére Kristoffer Sakurai szólótáncos. Koppenhágában született és Frederiksværk(wd) városában nőtt fel. Fiatal kora óta érdekelte a filmezés. 18 évesen úgy döntött, hogy szeretné megismerni a gyökereit, ezért kiköltözött Japánba, ahol színészmesterséget is tanult. Eleinte színházakban, majd filmekben is játszott, olyan kisebb japán indie-projektekben, mint a Tokyo G.P. gengszterfilm (2001) vagy – képzett harcművészként – a Scarlet Runaway harcművészeti film (2005) főszereplőjeként. 2008-ban tért vissza Dániába, többek között azért, mert anyanyelvén, dánul szeretett volna filmet forgatni. Itt a Dán Színészek Szervezeténél (DSF) folytatta a felkészülést. Egyik első főszerepét az Eastern Army-ban játszotta. Független filmes, dolgozott többek között Stellan Skarsgårddal, Steven Van Zandttal, Hans Petter Molanddal.

Mivel a dán mellett angolul és japánul folyékonyan beszél, akárcsak spanyolul és németül, így nemzetközi produkciókban is szerepel. 2012-ben Magyarországon vett részt forgatáson, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében, ami japán mondavilágra épül, és 2015 februárjában került a mozikba.

A Wing Chun, thai boksz, dzsúdzsucu és arnis harcművészeti módokat is ismeri.

Feleségével Los Angelesben él.

orosz (ru-RU)

Név
Életrajz

You need to be logged in to continue. Click here to login or here to sign up.

Nem találsz egy filmet vagy egy sorozatot? Jelentkezz be és hozd létre.

Globális

s focus the search bar
p profil menü megnyitása
esc close an open window
? billentyűparancsok ablak megnyitása

Minden média oldalon

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(jobbra nyíl) ugrás a következő évadra
(balra nyíl) vissza az előző évadra

Tévéepizód oldalakon

(jobbra nyíl) ugrás a következő részre
(balra nyíl) vissza az előző részre

Minden kép oldalon

a kép hozzáadása ablak megnyitása

Minden szerkesztő oldalon

t fordítás választó megnyitása
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l ugrás az utolsó válaszhoz
ctrl+ enter submit your message
(jobbra nyíl) következő oldal
(balra nyíl) előző oldal

Beállítások

Want to rate or add this item to a list?

Bejelentkezés